Hirdetés

Öt bemutató Temesváron

Öt bemutatót tart az új évadban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, de műsoron tartanak számos, az előző években nagy népszerűségnek örvendő előadást is, amelyekkel fesztiválokon is képviselteti magát a társulat.

Krónika

2013. szeptember 16., 19:102013. szeptember 16., 19:10

A 2013/2014-es évad idén is az immár hagyományossá vált mozgásművészeti workshoppal vette kezdetét, melynek meghívott vezetői ezúttal Döbrei Dénes és Varga Heni koreográfus-táncosok voltak – olvasható a színház közleményében. A hétvégén egyébként a váradi FuxFeszten való sikeres szereplés mellett, a temesvári Falumúzeumban tánc- és maszkfestő műhelyfoglalkozást is szervezett az érdeklődőknek az intézmény. Az első bemutatót, Leenane szépe címmel szeptember 28-ára tervezi a teátrum, Upor László rendezésében, Martin McDonagh szövege alapján. Az első premier után alig egy héttel, október 4-én kerül bemutatásra a Piszkos meló Gyulay Eszter rendezésében, Harold Pintér Étellift című darabja alapján, majd folytatva az őszi fesztiválszerepléseit Hajdu Szabolcs Békeidő című előadása, a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokvium, a Parasztopera (Pintér Béla–Darvas Benedek, r.: Szikszai Rémusz) az udvarhelyi DráMA, a Gardénia pedig a bukaresti Országos Színházi Fesztivál programjában szerepel.

Az évad során a társulat több külföldi és hazai színházban is vendégszerepel. Idén májusban is megszervezik a Temesvári Eurorégiós Színházi Fesztivált (TESZT), ahol a hagyományokhoz híven jelentős hazai, illetve külföldi előadásokat láthatnak majd a térségből a látogatók. A már említett két, őszi bemutató mellett, a színház még három másik premierrel is készül az idei évadra. A Hold bugyra (John Milton Elveszett paradicsom című műve nyomán) Döbrei Dénes rendezésében, illetve Wajdi Mouawad Futótűz című darabja Radu-Alexandru Nica rendezésében kerül színre, de Cári-Baczó Tünde rendező-koreográfus 30 című előadása is bemutatásra kerül a színház stúdiótermében. A bemutatók mellett a színház továbbra is műsoron tartja az Ó, azok a szép napok, a Békeidő, a Parasztopera, a Peer Gynt, a Vagabondó, a Gardénia, aPrah, a Mady-Baby, a Deviancia, a Mellékhatások, az Özönvíz előtt, a Rendőrség, a Furnitur és az Ájlávjú című népszerű produkciókat. A jegyárak az új évadban nem változnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés