Hirdetés

Őszi kavalkád a váradi filharmóniában

Zsúfolt időszak előtt áll a Nagyváradi Állami Filharmónia, hétfőn kezdődik ugyanis Az Ősz Szimfóniái névre keresztelt klasszikus zenei hét, amely halmozott jelentőségű az intézmény számára.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. szeptember 11., 18:312013. szeptember 11., 18:31

 

A menedzser-igazgató Tódor Albert tegnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy jubileumi évadra hangolnak, a városban ugyanis épp 125 évvel ezelőtt rendezték az első szimfonikus koncertet, továbbá tíz éve annak, hogy felavatták koncerttermüket. Zenei hetük két nagykoncertje szerepel Románia legrangosabb nemzetközi komolyzenei fesztiváljának, a bukaresti Enescu-fesztiválnak a programjában is, évadnyitó hangversenyükre pedig a művelődési minisztert is meghívták. A tárcavezető Daniel-Constantin Barbu látogatása azonban még bizonytalan, az viszont már biztos, hogy az elkövetkezendő időszakban több neves hazai, illetve külföldi művész lép színpadra Váradon.

Az Ősz Szimfóniái nyitókoncertjén a Florin Avram, Kurucz Tibor, Valer Mânecan és Maria Trendler alkotta vonósnégyes ad elő egy Smetana- és egy Kodály-művet hétfőn 19 órától, míg másnap a japán Harmonious Chamber Orchestra lép fel Ciprian Marinescu koncertmester irányításával. Szeptember 18-án a váradi filharmónia kórusának opera- és gospel-előadása szerepel a programban, míg másnap a filharmónia szimfónikus zenekarának hangversenye hivatalosan is megnyitja a 2013/2014-es évadot. A koncerten – amelynek műsorán Brahms Akadémiai nyitánya, illetve D-dúr hegedűversenye, továbbá Enescu I. Esz-dúr szimfóniája szerepel – Romeo Râmbu lesz a karmester, és közreműködik a magyarországi hegedűművész, Zalai Antal, aki két évvel ezelőtt az Enescu-fesztivál díjazottja volt.

A zenei hét alkalmával fellép a Romániában egyedülállónak számító Transylvanian Saxophone Quartet is, melynek tagjai Rémán Zoltán, Deák Sándor, Makkai István és Kelemen Antal. A fiatal tehetségek is helyet kaptak a programsorozatban, így a Nagyváradi Művészeti Gimnázium diákkórusa és kamarazenekara is előadással készült. A hét lezárásaként, szeptember 22-én a Debreceni Kodály Filharmonikusok hangversenyére várják a zenerajongókat. Tódor jelezte, Az Ősz Szimfóniái csupán kezdete az őszi kavalkádnak, azt követően ugyanis a Nagyváradi Ősz keretében három hangversenyt is tartanak, köztük egy Acél Ervin-emlékestet. Az évad során több külföldről érkező művészt is várnak, jegy- illetve bérletáraikon azonban nem változtattak, így az érdeklődők az elmúlt két szezonban már megszokott összegért válthatnak belépőt az intézmény székhelyén.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés