
Călin Peter Netzer az idei Berlinálén Aranymedvével kitüntetett alkotása, a Gyermeki póz (Poziţia copilului) képviseli Romániát idén a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjért folytatott versenyben.
2013. július 30., 18:242013. július 30., 18:24
2013. július 30., 19:212013. július 30., 19:21
A Román Országos Filmközpont hétfői közleményéből kiderül: a filmkritikusokból és rendezőkből álló bizottság egyhangúlag döntött a film javára. „Örülök, hogy éppen most kaptuk ezt a hírt, amikor javában a film amerikai terjesztésének előkészítésén dolgozunk. Remélem az Egyesült Államok közönsége is ugyanolyan fogékony lesz az alkotásunkra, mint az európai nézők” – nyilatkozta Călin Peter Netzer az Agerpres hírügynökségnek.
Amint arról korábban már beszámoltunk, a filmdrámával a rendező nemcsak egy Aranymedvét, de a kritikusok nemzetközi szövetségének FIPRESCI-díját is kiérdemelte az idei Berlinálén. Az alkotás meghatóan, mégis humorral mesél egy erőskezű anya és fia közötti kapcsolatot mutatja be: azokat a traumákat, negatív hatásokat mutatja be, amelyeket a túlzott szülői zsarnokság hagy egy gyermek lelkében. A film egyúttal a romániai felső tízezer bemutatása is egyben, képet kapunk a román közigazgatási és igazságügyi intézményekben zajló korrupcióról.
A film főhőse elgázol egy fiatal fiút, de ahelyett, hogy elnyerné méltó büntetését, zsarnoki anyja kapcsolatai révén minden szálat megmozgat, hogy megmentse fiát az igazságszolgáltatástól. A film címéről a rendező elmondta: egy jógapózt takar, a filmben az anya védőszárnyai alatt őrlődő főhős helyzetére is utalhat, de ilyen pozíciót vesz fel a baleset után az elgázolt kamasz fiú teste is. A rendező által „betegesként” jellemzett anya-fiú kapcsolatot bemutató alkotás – egy korábbi interjúja szerint – önéletrajzi ihletésű. Az alkotás főbb szerepeit Luminiţa Gheorghiu, Bogdan Dumitrache, Nataşa Raab, Florin Zamfirescu, Ilinca Goia, Adrian Titieni, Cerasela Iosifescu, Mimi Brănescu, Vlad Ivanov és Tania Popa alakítja. Tavaly Románia Cristian Mungiu După dealuri című filmjét jelölte a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!