
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pénteken 19 órától mutatja be Csehov Meggyeskert című darabját. Az előadás rendezője, Szardar Tagirovszkij jelenleg harmadéves rendező szakos hallgató a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, de színészként és rendezőként is, alternatív közegben és a filmes szakmában is dolgozott már Magyarországon és Oroszországban.
2014. november 07., 14:292014. november 07., 14:29
Tagirovszkij most először rendez erdélyi kőszínházban annak a sorozatnak a keretében, amely teret biztosít fiatal alkotóknak, hogy bemutatkozhassanak a közönség és a színházi szakma előtt. Csehov a 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja, a drámaiatlan dráma megteremtője, aki a látszólag jelentéktelen hétköznapisággal a szereplők lelkiállapotának gazdagságát emeli ki.
Utolsó darabjának címét Tóth Árpád – németből – eredetileg Cseresznyéskertnek fordította, az orosz eredetiben azonban meggyről beszélnek a szereplők, így az utóbbi időben a címet is korrigálták. Az oroszországi születésű rendező úgy közelít Csehov szövegéhez, mint Kazanyban töltött gyerekkorához – ismerős számára a környezet, a hangulat, az emberek és azoknak a világhoz, egymáshoz, önmagukhoz való viszonyulása.
„A Meggyeskert azt az Oroszországot ragadja meg, amelyben a pénz és a gazdasági felemelkedés az emberi kapcsolatok közé ékelődnek. A közös családi események, a beszélgetések és az egymásra figyelés helyét a magány, a mánia és a bizonytalanságtól való rettegés veszi át. Egy eladósodott nemesi család a birtokukhoz való ragaszkodásban igyekszik felidézni és megtartani a gyerekkor teljességét” – olvasható az előadás ajánlójában.
„Csehov jós volt, a Meggyeskert rólunk is szól. Döbbenetes, hogy milyen pontosan írja le azt, amiben ma élünk. Pedig a történet (ami félig-meddig személyes ihletettségű) már több mint százéves” – fogalmazott Szardar Tagirovszkij a darabbal kapcsolatban.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!