
Fotó: Biró István
Többek közt a kortárs művészet felkarolása a célja a jövőre Kolozsváron első ízben rendezendő Mátyás király Operabálnak – válaszolta kérdésünkre Cseterki Ferenc, a Mátyás Király Operabál Egyesület elnöke a hétvégi bemutatkozó rendezvényen.
2014. február 23., 19:542014. február 23., 19:54
A nagy király születésének évfordulóján Mátyás Király 571 címmel tartottak megemlékező estet a kolozsvári Kaszinó nagytermében. „Mátyás király szellemiségét szeretnénk átmenteni a 21. századba” – magyarázta Cseterki Ferenc, majd kifejtette: hagyományteremtő céllal szervezik a 2015. január 21-i operabált, amelyet rangos társadalmi eseménynek szánnak.
Nem csak az elitnek
A civil szervezet a Kolozsvári Magyar Operával közösen szervezi a nagyszabásúnak szánt eseményt. Cseterki Ferenc kérdésünkre elmondta: noha elsősorban a kolozsvári és erdélyi magyar gazdasági, kulturális elit társadalmi eseménye kíván lenni a rendezvény, mindenkit szívesen látnak. A tervek szerint gálakoncert előzi meg magát az operabált.
Hogy nem mindennapi eseményről van szó, az is mutatja, hogy külön magatartás- és ruházati szabályzata lesz az operabálnak, amelyet majd a rendezvény honlapján, a www.mkok.ro oldalon tesznek közzé. Ami a finanszírozást illeti, a szervezők a hazai és külföldi üzletemberek, civil szervezetek, különböző intézmények és tehetős magánszemélyek segítségére számítanak.
Cseterki Ferenc a Krónikának elmondta: a Mátyás királyra emlékező rendezvényt az egyesületük és az egy év múlva sorra kerülő operabál bemutatkozó eseményének szánták. „Egyesületünk legfőbb célkitűzése, hogy évente megszervezzük az operabált, amelynek az a célja, hogy a kolozsvári, erdélyi magyar művészeket népszerűsítse” – fejtette ki az egyesület elnöke.
A rendezvényen Eszenyi Gábor történész mesélt Mátyás-király udvarának szokásairól, a Flauto dolce együttes pedig korabeli reneszánsz muzsikával szórakoztatta a népes közönséget.
Mátyás király születésnapját ünnepelték Kolozsváron
Mátyás király születésének 571. évfordulóját ünnepelték a kincses városban szombaton: a város központjában mécsesekkel vonultak fel az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Pro Kolozs Megye által szervezett esemény résztvevői. A szülinap – amelyet tavaly látványos lampioneregetéssel ünnepeltek – idén Kolozsvár leghíresebb szülöttjének szülőháza előtt kezdődött, majd a menet csengettyűkoncert után indult a főtérre.
A Mátyás-szoborcsoport körül kialakított körben helyezték el a lámpásokat, majd megkoszorúzták Fadrusz János alkotását. A szervezők idén is meghirdették a kisiskolásoknak szánt, a „Mátyás király ha ma köztünk járna” című rajzpályázatot, amelynek díjazták a nyerteseit.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.
Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.
szóljon hozzá!