2011. február 11., 10:172011. február 11., 10:17
A Családi Olvasás Éve keretében az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) megbízásából készült ezerfős, országosan reprezentatív felmérés eredményeit már tavaly decemberben közzétették, a beszélgetésen a szakemberek a háttérben meghúzódó okokra keresték a válaszokat. A felmérés egyik legfontosabb megállapítása, hogy megállt az egyáltalán nem olvasók számának növekedése, az olvasás azonban csak a negyedik helyen szerepel a szabadidős tevékenységek között.
Az olvasás ezredforduló óta tapasztalható magyarországi fellendülése Huszti Gergely, az Ulpius-ház Kiadó tanácsadója szerint részben azzal magyarázható, hogy erre az időszakra tehető a könyv termékként való újraértelmezése, s ennek megfelelően a megjelenés marketingkampányokkal és „szerzőépítéssel” való támogatása. Mint mondta, különösen fontos ez a reklámérzékeny fiatalok megnyerése szempontjából.
Bartos Éva, az OSZK Könyvtári Intézetének igazgatója az Európai Unió hatását emelte ki, melynek révén erősödött az a felfogás, hogy az olvasás nemcsak szabadidős tevékenység, hanem a tanulásnak és a munka világában való boldogulásnak is fontos eleme és feltétele. E felfogásnak köszönhetően egyre inkább előtérbe került az olvasási kompetenciák fontossága – hangsúlyozta.
Gergely Ferenc, a felmérést végző cég ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a megkérdezettek csaknem egyharmada nem hogy nem olvas, hanem már a vágya sincs meg erre. Hangsúlyozta, hogy nem idős emberekről van szó, hanem jelentős részben aktív dolgozókról. A kutatás egy másik tanulsága Gergely Ferenc szerint az volt, hogy a fiatalokat már csak olyan dolgokkal lehet megszólítani, melyeknek a szórakozás is fontos eleme. Szvetelszky Zsuzsanna kommunikáció- és társadalomkutató ehhez hozzátette: még ha egyes rétegek kevésbé is vesznek kézbe könyveket, a „vizualitás kényszere” következtében „kilóra” biztosan elég betűt olvasnak ők is.
Nánási Yvette, a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülésének igazgatója kiemelte, hogy bár ifjúsági könyveket ma alig adnak ki – ha mégis, azok rendszerint lefordított sikerkönyvek –, a gyerekkönyvek eladása számottevően emelkedett, ami remélhetőleg előbb-utóbb meg fog mutatkozni a felnőttkori szövegolvasási készségek javulásában is. Megjegyezte: egyre gyakoribbak a felnőttekhez „kikacsintó” mesekönyvek, így a szülők is jobban élvezhetik a felolvasásokat. A szakemberek szerint a minőségi irodalom olvasása ellen hat, hogy a posztmodern széppróza „cserbenhagyta” a történetekhez szokott olvasókat. A posztmodern elfogadásához ugyanakkor valószínűleg csak időt kell hagyni az olvasóknak – jegyezte meg.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.