2011. november 14., 06:162011. november 14., 06:16
Nyílt levelekben vitatkoznak egymással a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagjai: Nagy Csongor, a társulat egyik sztárszínészének csütörtöki levele után – amelyben kifejti, hogy az anyagi problémákon túlmenően is komoly gondok vannak a színházban, és hogy Keresztes Attila művészeti vezető nem hajlandó a gondokkal foglalkozni – most újabb két színész fordult a sajtóhoz.
Lőrincz Ágnes, aki 2001-től öt évig a társulat művészeti vezetője volt, Két év, amitől több lettem című levelében pártfogásába vette Keresztes Attilát, Bessenyei István, a trupp rangidős színművésze pedig arra inti a vitázó feleket, hogy higgadtan gondolják át a problémákat, és arra koncentráljanak, hogy legalább az évadot lehessen a kezdeti felállással végigvinni.
„Azt gondolom, hogy ami a színházunkban és a színházunk körül most történik, az a minőség és művészi színvonal elleni puccs. Most Keresztes Attilán próbálja elverni a port, mind a politika (ami nem lep meg), mind a kollégák, akik talán saját félelmeiket, önmagukkal való elégedetlenségüket próbálják igazolni, leplezni ezáltal. És bár elég sok mindent megértem már, igazgató is voltam a társulatnál, szóval tudom, kitől mi várható – most mégis meglepetés ért – írja Lőrincz Ágnes. – Mindenki elismeri Keresztes Attila érdemeit, a színházban általa létrejött minőségi változást, de ugye hát ez nehéz, fáradságos, gyötrelmes egyeseknek – másoknak meg túl sokba kerül.”
A színművész elismeri, hogy valóban gondot jelentenek az alacsony fizetések, de szerinte ebben Keresztes nem hibás, emiatt az önkormányzatot okolja. „Ami a pénzt illeti, hát az valóban kevés. Megalázóan kevés. Olvasom, hogy nincs törvényes lehetőség. Van, uraim! Van! És van olyan önkormányzat is (feleekkora városban is), ahol áldoztak a kultúrára, a színházra, és a színészek megkapták a színházi törvény által engedélyezett legmagasabb fizetéseket” – írja. „Őszintén drukkoltam érte, hogy ennek a fiatalembernek sikerüljön, hogy legyen ereje, kitartása és bátorsága végigvinni azt, amit nekem sem sikerült – de amiben őszintén hiszek. Mert szakmai tudása az van, nem kétséges” – olvasható Lőrincz Ágnes levelében.
Bessenyei István szerint „az évadnak mennie kell, az előadásokat az elsőtől az utolsóig le kell játszani, a műsortervet végig kell vinni annak, aki eltervezte és felépítette, azokkal a színészekkel, akikre a szerepeket kiosztották”. „Ez az egész botrány lassan a színház ügyének árt, a társulatot emészti fel, és a kollégák munkáját veszélyezteti” – írja a társulat legidősebb aktív színésze, aki szerint az évadtervet akkor is teljesíteni kell, ha magánemberként nem tudnak megegyezni a felek, aztán évad végén eldöntheti a társulat, hogy kinek kell mennie.
„Most itt van ez a helyzet. Elmentetek, és recseg-ropog minden. Az egész évad veszélyben forog. A tömeg pedig skalpot akar – a Keresztes skalpját. Természetes is, mert a néző, aki rajong értetek, és nem látja át a belső működést, a kockázatokat, ki másra is mutathatna rá, mint a főnökre?” – üzeni Bessenyei a két felmondott kollégájának, Nagy Csongornak és Rappert Gábornak, rámutatva, hogy nem egyedül Keresztes felelőssége a béke és nyugalom biztosítása. „Tegyétek félre most a személyes gondokat, a szakmai sértettséget, a pénzügyeket mindhárman, és jussatok megegyezésre” – javasolta a két színésznek és a művészeti vezetőnek Bessenyei István.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.