
Sok ismert magyarországi színész, többek között Hegyi Barbara, Tahi Tóth László, Harsányi Gábor, Nyertes Zsuzsa, Mikó István, Besenczi Árpád és Beleznay Endre is fellép a nyár folyamán a nagyváradi várszínházban, mert ahogyan azt Dobos László, a nyíregyházi Mandala Dalszínház igazgatója tavaly megígérte, idén is visszatérnek Romániába.
2013. július 08., 18:302013. július 08., 18:30
A vándortársulat saját és vendégelőadásokat is elhoz a Sebes-Körös partjára hétvégenként, így összesen öt előadást tekinthetnek meg az érdeklődők a nagyváradi vár Csonka-bástyájában kialakított szabadtéri színpadon.
A sorozat most vasárnap este kilenc órakor Murray Schisgal Szerelem, ó! című darabjával kezdődik, majd két héttel később egy vígjátékot visznek színre, Ray Cooney Páratlan párosának folytatását. A műsorfüzetben szerepel viszont a Régi pesti kabaré, a Svejk vagyok, valamint a Hajmeresztő című „bűnügyi társasjátékként” meghatározott produkció is.
Amint azt Szabó Ödön, a társszervező Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a tegnapi beharangozó sajtótájékoztatón megfogalmazta: ezek mind könnyed, szórakoztató szabadtéri előadások, és hogy minél többen helyet foglaljanak a lelátón a tavalyinál olcsóbb, 10-15 lejes belépőket szednek, míg bérletet ötven lejért lehet váltani. Megtudtuk, kapcsolatuk a nyíregyházi vándortársulattal már több éves múltra tekint vissza, és a nyári színház tavalyi sikerén felbuzdulva, az akkor szerzett tapasztalatokat felhasználva ezúttal igyekeznek megtölteni a hétszáz férőhelyes várszínházat. Egy ötletládát is elhelyeznek majd, hogy a nézők is javaslatokat tegyenek arra, hogy milyen darabokat látnának szívesen a nyári színház következő évadaiban.
Amint azt lapunknak Bacskai Zsolt művészeti titkár elmondta: a Mandala nézőorientált tárulat, a repertoárjukban elsősorban klasszikus szórakoztató darabok szerepelnek, nem a „mai modern kicsavart színházi felfogás szerint rendeznek”. A társulatot 1991-ben alapították, amely dalszínházként vált ismertté, hiszen eleinte csak musicaleket vittek színre.
A közönség igényének eleget téve azonban mára már prózai darabokat, elsősorban vígjátékokat is bemutattak. Az önfenntartó társulatot félig profi, félig amatőr színészek alkotják, olyanok akik „nem ragadtak le a színészi pályánál”, vannak köztük történészek vagy éppen német szakos tanárok is, így több szemlélet alapján közelítenek meg egy-egy darabot. A kőszínházakkal ellentétben ráadásul meglehetősen kevés pályázati lehetőségük van, miközben éves szinten legalább ugyanannyi fellépésük van, mint az egyes városi társulatoknak. Az idei immár a 22. Mandala Nyár, és a nyíregyházi, a hajdúdorogi, valamint a nagyváradi helyszínek mellé most Debrecen is csatlakozott, ám lesznek előadásaik más városokban is.
A társulat egyébként kis létszámú, de igyekszenek mindent saját maguk megoldani. Ahogyan azt Bacskai mesélte, előfordult, hogy egyik férfi színészük ugrott be a János Vitézbe eljátszani Iluska mostoháját, de ugyanebben az előadásban történt, hogy a banyát alakító színésznő énekelte a saját és az Iluska dalait is, mivel az utóbbi szerepet alakító művésznőnek az előadás előtt elment a hangja.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!