
2012. június 11., 07:402012. június 11., 07:40
A kitüntetéseket a rendezvénysorozat szombat esti díjkiosztó gáláján adták át. Az eseményen életműdíjat kapott Törőcsik Mari, aki a kolozsvári Román Nemzeti Színház színpadán elmondta, ez az egyik legszebb nap az életében, az elismerést átadó Eckstein-Kovács Péter pedig a magyar és az európai filmszakma élő legendájának nevezte a színésznőt. Tudor Giurgiu fesztiváligazgató ugyanakkor felidézte, gyermekkorában több magazinból is kivágta Törőcsik Mari képeit, hogy azokból kollázst készítsen.
A szintén életműdíjban részesülő Claude Lelouch, az 1966-os cannes-i filmfesztiválon Aranypálma díjat kapó Egy férfi és egy nő című alkotás rendezője nem volt jelen a szombati gálán, Geraldine Chaplin azonban színpadra lépésével azonnal elvarázsolta a közönséget közvetlen és energikus viselkedésével, a jelenlévők állva tapsolták meg Charlie Chaplin lányát.
A 67 éves színésznő életműdíja átvétele után is a színpadon maradt, az estet moderáló Tudor Giurgiu mellett követte a fődíj, a 15 ezer euró értékű Transilvania Trófea átadását, korábban azonban még elmondta, nagynénje román volt, és mivel nem volt gyereke, őt és testvéreit halmozta el ajándékokkal, így Romániához egyértelműen pozitív érzések kötik. Az idei TIFF-en az elmúlt évekkel ellentétben nem jelentették be korábban, hogy ki kapja a kiválóságdíjat, így csak az est folyamán derült ki, hogy Iosif Demian operatőr és Helmut Stürmer díszlettervező részesül elismerésben, mindketten közreműködtek az idén 40. évfordulóját ünneplő Kőlakodalom (Nunta de piatră) című, Verespatakon forgatott alkotás elkészítésében.
Tudor Giurgiu fesztiváligazgató a díjkiosztó gálán elmondta, idén 11 százalékkal több jegyet vásároltak a különböző vetítésekre a TIFF-látogatók, a fesztivál során egyébként 46 ország 241 filmjét vetítették le, mintegy tíz százalékkal többet, mint tavaly, annak ellenére, hogy idén a fesztivál elveszítette egyik fontos támogatóját, a Nokia vállalatot.
Ezenkívül az érdeklődők találkozhattak többek között az izlandi Sigur Rós együttes tagjával, Kjartan Sveinssonnal, aki zsűritagként érkezett a kincses városba, Claude Lelouch rendezővel vagy Ion Caramitru színész-rendezővel, akit idén szintén életműdíjjal tüntettek ki. A szervezőknek egy kevés Hollywoodot is sikerült Kolozsvárra hozniuk, Dov Simens amerikai előadó és szakember ugyanis háromnapos intenzív kurzust tartott a filmkészítésről – amely elmondása szerint fölöttébb egyszerű –, illetve a már kész alkotások hatékony népszerűsítéséről.
A szombati díjkiosztóval nem ért véget a TIFF, tegnap ugyanis folytatódtak a megszokott helyszíneken a vetítések, a fesztivál hivatalos záróeseményére pedig tegnap este a Főtéren került sor, ahol a kanadai Starbuck című filmet vetítették.
| Transilvania Trófea – a legjobb film: Oslo, August 31st / Oslo, augusztus 31. A legjobb rendezés díja: Maja Miloš (Clip). A zsűri különdíja: Szergej Loban: Chapiteau Show. A legjobb forgatókönyv díja: Joachim Trier, Eskill Vogt: Oslo, augusztus 31. A legjobb operatőr: Bárbara Álvarez (De jueves a domingo / Thursday Till Sunday). A legjobb színészi alakítás: Kim Kold (Teddy Bear). FIPRESCI-díj (filmkritikus-szövetség): Paddy Considine: Tyrannosaur / Tirannoszaurusz. Közönségdíj: Szergej Loban: Chapiteau Show. Életmű- és kiválósági díjak: Törőcsik Mari, Geraldine Chaplin, Claude Lelouch, Ion Caramitru; valamint Iosif Demian operatőr és Helmut Stürmer díszlettervező. A legjobb román nagyjátékfilm: Radu Jude: Toată lumea din familia noastră. A legjobb román kisjátékfilm: Nicolae Constantin Tănase: Blu. A legjobb román debütfilm: Bogdan Ilie-Micu: Un gând, un vis, Doyle... şi-un pix. Árnyak – a legjobb horror/fantasy kisjátékfilm: Pedro Pires: Hope. A helyi alkotások versenyének legjobb filmje: Visky Ábel: Családi film. |
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.