Hirdetés

Neurotikus vígjátékot készít Dyga Zsombor rendező

Couch Surf címmel készül Dyga Zsombor (képünkön) új filmje, amelyet a rendező „neurotikus vígjátékként”, szkeccsfilmként jellemez. A mozgókép tavasszal kerülhet a közönség elé. Dyga Zsombor elmondta, hogy a filmnek nem lesz magyar nyelvű címe.

MTI

2011. december 06., 11:152011. december 06., 11:15

Ezt a Köntörfalak rendezője azzal indokolta, hogy a „couch surf” egyike azoknak a frappáns angol kifejezéseknek, amelyet kellően izgalmasnak és pontosnak talált. A magyarul gyakran csak „kanapészörfnek” fordított kifejezés arra az „életmódra” utal, amikor valaki baráttól barátig „vándorol”, és mindenhol eltölt néhány éjszakát, jellemzően a kanapén. A „couch surf” vagy „couch surfing” lassan egy évtizede olyan internetes kapcsolati hálókat is takar, amelyek tagjai felajánlják lakásukat, kanapéjukat az utazóknak, cserében ők is ingyen szállhatnak meg külföldi partnereiknél. A film forgatókönyvét Dyga Zsombor együtt írta Köbli Norberttel és Mészöly Ágnessel 2011 tavaszán, illetve nyarán. „Augusztusra állt össze a végleges verzió, szeptemberben kezet ráztunk Major István producerrel, és nekiálltunk előkészíteni a filmet. Néhány hetes casting után októberben és novemberben forgattuk le a filmet Budapesten” – mesélte a rendező, hozzátéve, két napot dolgoztak Szlovákiában, a Tátrában is. „Még hátra van egy-két nap a munkából, de ez leginkább időjárásfüggő. Már majdnem minden megvan, már javában vágunk” – magyarázta Dyga.

„A Couch Surf egy neurotikus vígjáték egy tucat kanapén. Szkeccsfilm, amelynek egyetlen visszatérő szereplője a kanapé, mindig más és más környezetbe helyezve” – fogalmazott a rendező, aki szerint a Couch Surf 8-10 perces vidám történetekből áll össze. „Szereplőink esendő kisemberek, akik önnön démonaikkal küzdenek meg. Túltáplált szorongások, akut neurózisok, komplexusok és frusztrációk kálváriája a film. Kedélyes vizsgálódás az emberi természet rejtelmeiben” – tette hozzá. A digitális technikával készülő filmet szinte teljesen ugyanaz az alkotógárda jegyzi, mint a szemledíjas Köntörfalakat; a Filmteam gyártásában készül, a producer Major István, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Czakó Judit. A zenét most is a The Uptown Fellaz készíti. A képi megformálásról szólva Dyga Zsombor kiemelte, hogy bár a Couch Surf szikár, rajfilmszerűen egyszerűsített díszletek között játszódik, igyekeztek a radikálisan különböző helyszínek ellenére is egységes, bensőséges hangulatot teremteni. „A miliő folyamatosan váltakozik. Egyszer egy kétezer méteres hegycsúcs tetején vagyunk, majd egy kertvárosi Balkán-idillben, hogy aztán 1971-be ugorjunk egy párizsi utcasarokra vagy épp a pokol kapujába” – tette hozzá Dyga, aki szerint ugyan kiemelt figyelmet fordítottak a vizualitásra, a nagyobb hangsúly mégis a forgatókönyvön és a szereplőkön volt.

A fimben feltűnik majd Kovács Lehel, Elek Ferenc, Hámori Gabriella, Kocsis Gergő, Kerekes Vica, Horváth Kristóf, Nagypál Gábor, Bartsch Kata, Goitein Gergő, Pető Kata, Valtz Péter, Tóth Zsófi, Csillag Zsuzsanna, Gyabronka József, Takátsy Péter, Fullajtár Andrea, Törőcsik Franciska, Döbrösi Laura, Balsai Mónika, Tamási Zoltán, valamint Anger Zsolt is. A rendező arról is beszélt, hogy jelenleg sok filmterven dolgozik, de a Heaven Consulting van a legelőrehaladottabb állapotban. Ezt Mészöly Ágnes azonos című regényéből készíti majd Trill Zsolttal és Pető Katával a főszerepben. „Valami igazán ambiciózust, nagystílűt és sok mindenen túlmutatót fogunk a vászonra vinni” – tette hozzá. „Külföldön már több helyről kaptunk pénzt az alkotásra, Magyarországon a héten pályáztunk a Magyar Nemzeti Filmalapnál” – árulta el az előkészületekről Dyga Zsombor.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés