Hirdetés

Néptáncosok közös ernyő alatt

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Megtiszteltetésként, szakmai elismerésként értékelik az erdélyi és partiumi együttesek, hogy a Magyar Táncművészek Szövetsége hétfői közgyűlésén nyitott a határon túli társulatok felé, felvéve őket is soraiba. Az erdélyiek ugyanakkor azt remélik, hogy ezáltal több anyaországi fellépésre is lehetőségük lesz.

Krónika

2012. január 25., 09:522012. január 25., 09:52

Szakmai elismerést, elégtételt jelent a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes számára, hogy hétfőn tagjai sorába vette a Magyar Táncművészek Szövetsége, öt másik határon túli táncegyüttessel együtt. Füleki Zoltán, a Hargita együttes igazgatóhelyettese az ünnepi közgyűlésről hazafelé tartva számolt be a Krónikának az együvétartozás hozadékairól, amelyeknek zöme egyelőre csak most körvonalazódik. „Szakmai elismerésként éljük meg a csatlakozást, jóleső, örömteli érzés, hogy bevettek tagjaik sorába. A Magyar Táncművészek Szövetsége végső soron egy érdekvédelmi szervezet, amelynek immár mi is az ernyője alá tartozunk” – fogalmazott Füleki. Az igazgatóhelyettes ugyanakkor rámutatott, a szövetség létezése óta jó kapcsolatot ápoltak az elnökséggel, illetve a közben alakuló és csatlakozó tagintézményekkel, így a gyűlés ünnepélyes, ugyanakkor baráti hangulatban zajlott. Füleki azt is elmondta, hogy bár körvonalazódtak a jövőbeli tervek és perspektívák, különböző programok, amelyeket megvalósítanának, nem szívesen beszélne azokról addig, amíg nincsenek konkrétumok. Az is ezután fog eldőlni, mennyire köti össze a szálakat a szövetség a határon túli hivatásos együttesekkel. „Azért is hasznos volt a találkozás, mert így tudomást szerezhettünk a szövetség tevékenységéről, az éves beszámolójukból rengeteg érdekes dolgot tudtunk meg, többek között azt is, hogy mekkora szava van a szövetségnek a kulturális törvénykezésben, hogy mennyire felügyelik szakmailag a tagságot, illetve, hogy milyen szakmai segítséget tudnak nyújtani egymásnak. Nekem személy szerint nagyon tetszett a profizmus, amit tapasztaltam, illetve az, ahogyan bizonyos dolgok mellé állnak” – fejtette ki a Hargita együttes igazgatóhelyettese.

Füleki ugyanakkor arról is beszámolt a Krónikának, hogy az elnökség tagjai is úgy vélték, ideje volt már ennek a lépésnek, hiszen a kulturális élet más területein tevékenykedők, irodalmárok, képzőművészek, színházak számára már régebben megadatott a lehetőség. „Úgy látszik, ennek most jött el az ideje. Ezentúl beleszólhatunk többek között a kiosztásra kerülő magyar állami kulturális szakmai díjazásba, amihez ezután az erdélyi szakma is hozzájuthat, ha arra érdemes személyt tudunk ajánlani a szövetség figyelmébe” – emelte ki Füleki, hozzátéve, ezután már nem kell „egyedül” kopogtatniuk alapítványok, közintézmények ajtaján, hanem megtehetik ezt akár a szövetség nevében, vagy kérve a segítségüket, megteheti maga a szövetség is, mint érdekvédelmi szervezet. Emellett várhatóan részt vesznek majd különböző szakmai fórumokon is. „Egyelőre elkezdődnek a levelezések, de a legfontosabb szerintem, hogy az öt erdélyi hivatásos együttes, valamint a szlovákiai csapat is teljes jogú tagja lett a Magyar Táncművészek Szövetségének” – összegzett Füleki Zoltán igazgatóhelyettes.

Komolyodó barátságok

A Maros Művészegyüttes igazgatója, Barabás Attila Csaba is csak örülni tud az anyaországi kezdeményezésnek. Mint mondja, a szövetségbe való tömörülés jó alkalmat kínál a határ két oldalán tevékenykedő néptáncegyüttesek eddigi laza, többnyire baráti kapcsolatainak komoly szakmai együttműködésre való váltására. „Már most szóba került a közös turnék szervezése, együttes produkciók létrehozása. Eddig is létezett egyféle együttműködés, azonban nem egészen intézmény szinten. Másrészt az öt erdélyi és egy felvidéki néptáncegyüttes bekapcsolásával a magyar tánc vérkeringésébe úgy érzem, lényegesen erősödött az a lobbi, ami a műfajt fenntartó, oly nélkülözhetetlen pénzszerzéshez annyira szükséges” – fejtette ki véleményét a marosvásárhelyi hivatásos együttes új igazgatója. Barabás szerint az elmúlt napokban tartott összejövetelen az erdélyi együtteseknek sikerült szertefoszlatniuk azt a tévhitet, miszerint számukra a magyarországi turnék már nem bírnának kellő jelentőséggel. „Nem igaz, hogy nem örülünk egy-egy anyaországi fellépéslehetőségnek vagy turnénak. Hogy nem túl sűrűn jutunk át a határon, az többnyire az anyagiaknak tudható be” – kívánt pontosítani Barabás Attila Csaba.

Igazi mesterek terjesztették fel Nagyváradot

Megtiszteltetés a Nagyvárad Táncegyüttes számára, hogy ilyen illusztris társaságba kapott meghívást, mint a Magyar Táncművészek Szövetsége – mondta el a Krónikának Miklós János együttesvezető. A szövetséghez való csatlakozás egyaránt segít a szakmai és az emberi kapcsolatok elmélyítésében, illetve kibővítésében – véli. „Lehetőséget ad a közös munkára, de egyben azt is jelenti, hogy teljes jogú tagként a jövőben mi is javasolhatunk majd tagokat a különböző kuratóriumokba, illetve szakmai díjakra is javaslatokat tehetünk” – magyarázta. Miklós Jánostól tudtuk meg azt is, hogy, a szövetséghez való csatlakozás feltétele az volt, hogy két-három tag ajánlja az együttest, és Miklós János számára külön öröm, hogy az ő támogatóik között Galambos Tibor, illetve Novák Ferenc „Tata” is ott volt, aki nemcsak jól ismeri a csapat munkáját, hanem már dolgozott is velük. „Tudják, hogy nálunk komoly, profi munka folyik. Értéket akarunk a színpadra állítani” – fogalmazott a táncmester.

Udvarhely: rég várt lépés

„Megtiszteltetés számunkra, hogy bekerülhettünk a Magyar Táncművészek Szövetsége tagjai közé, örülünk, hogy végre felébredtek, hiszen ez korábban is megtörténhetett volna, de így is nagyon jó” – fogalmazott a Krónika kérdésére Miklós Levente, az Udvarhely Táncműhely igazgatója, aki szintén azt emelte ki, hogy a tagság hasznos dolog, főként a más együttesekkel való kapcsolattartásban bírhat nagy jelentőséggel, ugyanakkor ez egyfajta elismerés is. Azzal, hogy részesei lettek a magyarországi táncszakmának, azt remélik, hogy a továbbiakban több lehetőségük nyílik akár az anyaországi fellépésekre is.

Új kapcsolatokra számítanak Háromszéken

Kapcsolatot, információtöbbletet jelenthet a határon túli táncegyütteseknek az, hogy a Magyar Táncművészek Szövetségének tagjai lettek – fogalmazta meg hasonlóképpen a Krónika érdeklődésére Deák Gyula, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója. Mint rámutatott, valójában a következőkben mutatkozik meg, hogy milyen előnnyel jár, a gyakorlatban mit jelent, hogy a hivatásos táncosokat tömörítő magyar szakmai szervezet tagjai lehetnek. „Mindenképpen szorosabb kapcsolatot tudunk kialakítani a magyar hivatásos táncosok között a Kárpát-medencében, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a szövetség tagjai véleményt nyilváníthatnak, javaslatokat tehetnek, ha a szakma díjakat oszt” – emelte ki Deák is.

Bekapcsolnák az opera balettkarát

Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke eközben a határon túli csapatoknak a szervezetbe történt felvételét követő első hasznos javaslatnak azt nevezte, hogy a táncegyüttesek felhívták a figyelmet a Kolozsvári Magyar Opera balettkarára. Szép Gyula, a kolozsvári intézmény igazgatója a Krónika kérdésére elmondta: a szövetség illetékesei egyelőre nem keresték az ügyben, azonban mindenképpen nagyszerű lehetőségnek tartja a felvetést. „Mindenekelőtt az ezzel járó feltételeket és kötelezettségeket kellene megtárgyalnunk, egy szakmai szervezethez való tartozásnak viszont csakis előnyei lehetnek” – fogalmazott az operaigazgató.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés