Hirdetés

Népszerű volt a Múzeumok Éjszakája

Birtokba vette a közönség a csíkszeredai Mikó-várat a Múzeumok Éjszakáján szombaton, a székelyudvarhelyi rendezvényhez idén három helyszínen csatlakoztak az érdeklődők.

Hírösszefoglaló

2013. június 23., 18:172013. június 23., 18:17

2013. június 23., 19:242013. június 23., 19:24

A csíkszeredaiak meggyőződhettek arról, hogy a Mikó-várat zömében birtokba vette a felújítás után a Csíki Székely Múzeum: több százan használták ki a lehetőséget, hogy ingyenesen lehet a tárlatokat látogatni, illetve koncerteket hallgatni. Aki teljesen „leltárba\" szerette volna venni az épületet, az megtehette, ugyanis Gyarmati Zsolt múzeumigazgató vezetésével végig lehetett járni a felújított Mikó-várat.

Az eddigi tárlatok mellett újra megnyitották a csíksomlyói ferences nyomdát, illetve a Csíki-medence szakrális műtárgyait bemutató kiállítást, ahol a régi muzeális értékek mellett újabb, nemrég restaurált könyveket, szobrokat is láthattak az érdeklődők.. A múzeumhoz tartozó intézmények, a Kossuth utcai és a Nagy Imre galéria tárlatai is ingyenesen látogathatók voltak, de egy régészeti lelőhelyre, a csíkdelnei templomhoz is ki lehetett utazni Botár István régész vezetésével.

Új néprajzi kiállítás nyílik nyár végén Csíkban

Akit a készülő, a tervek szerint nyár végén megnyíló néprajzi kiállítás érdekelt – ahol nem kizárólag a mesterségekbe, hanem 19. századi, illetve 20. század eleji életmódba nyerhet betekintést a közönség – , azt Salló Szilárd néprajzos-muzeológus és Kádár Kincső múzeumpedagógus kalauzolta végig a termeken. Mint kiderült, hosszú út vezet addig, hogy a tárgyak kiállíthatók legyenek, Nagy István fémrestaurátor elmesélte, hogy több napja egy falióra felújításán dolgozik. A tárgyak lassan a helyükre kerülnek, de be kell üzemelni azt a rendszert is, amely interaktívvá, megérthetőbbé teszi a főleg Osztrák-Magyar Monarchia korabeli paraszti életmódot. Ahogy a múzeum munkatársai elmondták, korszerű eszközökkel is felszerelik a kiállítást: két érintőképernyős tudakozóval és hangeffektusokkal.

Helytörténet, régészeti leletek Udvarhelyen

A székelyudvarhelyi rendezvény a múzeum Kossuth Lajos utcai főépületében, a Képtárban és a Jézus-kápolnánál zajlott. Emberfeletti kihívás elé nézett az a múzeumbarát, aki a szombati Múzeumok Éjszakája minden programpontján részt akart volna venni, ugyanis gazdag kínálat várta az érdeklődőket. Az idén harmadízben szervezett kulturális eseményen a szervezők kiemelt célja volt egy kis tudományosságot is belopni a programok közé.

A kora esti órákban előbb Nyárádi Zsolt régész számolt be a Márton Áron téren végzett régészeti ásatások eredményeiről, majd Gyöngyössy János tartott kiselőadást kézzel írott és illusztrált könyvének a munkafolyamatáról. Nyárádi vetítéssel egybekötött, Város a város alatt című helytörténeti előadásán oly nagy volt az érdeklődés, hogy sokan kiszorultak az előadóteremből.

A Patkóban talált régészeti leletekről szólva Nyárádi Zsolt elmondta, a tér két oldalán ásott árkokban többek közt egy17. századi leégett épületre, külső tűzhelyek maradványaira bukkantak, a tér felső felében megnyitott szelvényből pedig egy kőépület maradványai kerültek elő, mely a 16. – 17. században épülhetett. Egy háromszor két és fél méteres területen 13. – 14. századi lekövezett járófelületet találtak, ahonnan több állatcsont és számos edénytöredék került elő, ami arra utalt, hogy a térnek ezt a részét intenzíven használták

„Ez a réteg a középkori város utolsó szintje is, hisz alatta sötét fekete humuszréteget találtunk, amelyben nem voltak régészeti leletek. A humuszréteg alatt bukkantunk rá a római korszakból származó rétegre, mely mintegy 40-50 centiméter vastagon húzódik a tér alatt. Innen is gazdag leletanyag került elő, az alatta található őskori réteg alatt pedig másfél méter mélyen elértük az agyagos altalajt\" – sorolta Nyárádi. S bár a leletanyag nagy része továbbra is restaurálásra vár, a feltárt régészeti leletek újabb betekintést nyújtanak az Udvarhelyi medence történelmébe. Egyébként a Patkóban feltárt legkorábbi leletek az időszámításunk előtti 3500 és 2500 közötti időszakra, a késő bronzkorra tehetőek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
Hirdetés
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
2025. november 22., szombat

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról

A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról
Hirdetés
Hirdetés