2012. február 09., 09:402012. február 09., 09:40
A sorozat legújabb kiadványa Keszeg Vilmos A történetmondás antropológiája című kötete. Keszeg szerint a népi kultúra az utóbbi 5-10 évben nagyon népszerű lett: gasztronómiai, néptáncfesztiválokat, táborokat szerveznek a témakörben, ugyanakkor a népi tárgyak készítése, felvásárlása, a kézművestanfolyamok nagyon széles tömegeket foglalkoztatnak – őket is meg akarják szólítani ezekkel a könyvekkel.
Keszeg a hétkötetes sorozatról előadásában elmondta: a könyvek közös sajátossága, hogy eredményeiket új forrásokat felhasználva fogalmazzák meg. Bár a kötetek visszanyúlnak a 19. századi forrásokhoz, több ezer új adatközlőtől származó információt is feldolgoznak. Az 1989 utáni társadalomról szóló tudás is beleépül a könyvekbe.
Szilágyi Mátyás főkonzul, az est házigazdája ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Erdélyben olyan helyzetben vagyunk, amely máshol már a múlté: élő kapcsolat van a kutatók és az adatközlők között”. A kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében megtartott rendezvényen Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajz Társaság (KJNT) elnöke a Kriza-köteteket is ismertette. Elmondta a könyvek fiatal kutatók munkáját tartalmazzák, a könyvek borítóját lapunk munkatársa, Könczey Elemér tervezte.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.