Nem lehet megszokni a kevés pénzt

– A legtöbb alkotó nem szereti, ha beleszólnak a munkájába, önök mégis „tesztvetítésen” mutatták be a Személyi figyelő című, új filmjüket. Volt valami bizonytalanság önökben?

– Bizonytalanság mindig van az alkotóban, pláne akkor, amikor annyira benne van az alkotási folyamatban, hogy már nemigen tudja külső szemmel nézni saját munkájának eredményét. Amikor teszteled a munkád hatását, nem arról van szó, hogy bárki is beleszólna az alkotói döntésbe. Arra voltunk kíváncsiak többek közt, hogy az általunk kitalált poénok mennyire működnek, mert ha többször mondasz el egy viccet, te már nem is tudod, hogy valójában vicces-e, vagy sem, illetve már azt sem érzed, hogy túl hoszszú valami, vagy hol túl rövid, mi érthető, és mi nem, mi van esetleg túlmagyarázva. Ilyenkor persze segítenek a vélemények, illetve nagyon sok minden kivehető a közönség spontán reakcióiból. Én korábban is teszteltem a filmjeimet, csak nem hivatalos rendezvényen, hanem szűkebb, baráti körben. De, ha jól tudom, anno Pálfi Gyuri is tesztelte szakmai közönség előtt a Taxidermia című filmjét. Egyébként Amerikában a filmek tesztelése a premier előtt állítólag bevett szokás. Nem vártunk konkrét javaslatokat, inkább a reakciókból, véleményekből igyekeztünk rájönni, hol vannak a problémák, és mi az, amin feltétlenül módosítanunk kell.

– A Személyi figyelő óhatatlanul emlékezteti az embert a kommunista titkosszolgálat ügynökeire. Volt olyan szándék a munka során, hogy valóban utaljanak erre az aspektusra?

– A novellában ez az utalás nagyon erőteljesen benne van. A filmben vissza szerettem volna fogni, hogy ne annyira a rendszerre, hanem inkább a főhős személyes frusztrációira tereljem a figyelmet. Ez talán túlságosan is jól sikerült, úgyhogy az első vágott verzió után már azon törtük a fejünket, hogyan csempésszünk vissza a filmbe néhány, a mindenkori Hivatalra való utalást. De azt hiszem, amit a novella megjelenít, és talán a film is, az nem kimondottan a kommunista ügynökökre vonatkozik, hanem minden egyes hatalom csatlósaira. A főhős frusztrációja is – a hatalom jellegétől függetlenül – eléggé univerzális probléma. A hatalomra való utalásokat pedig azért akartam visszafogni, hogy ne legyen egyértelmű az, hogy hősünk valóban ügynök, vagy csak egy frusztrált kisember, aki a maga számára megalkotott fantáziavilágában kisistennek képzelheti magát. Ezt a fajta értelmezést szerintem elősegíti a sok szürrealistának nevezhető elem. Az viszont érdekes, hogy a nézők egy része, főleg az idősebb és középgeneráció tagjai történelmi realizmust keresnek a filmben, míg a fiatalabb generáció számára egyáltalán nem fontos, hogy itt most milyen hatalomról is van szó. Ők más filmeken szocializálódtak, és ez nagyon érződik a mi filmünkkel szemben tanúsított befogadói hozzáálláson.

– Bálint Arthurral társrendezőként jegyzik a filmet. Hogyan oszlottak meg a feladatok? Ki melyik területen tett hozzá többet az alkotáshoz?

– Nem társrendezőként, hanem társszerzőként. Ez némi különbség. Arthurral már több filmet is forgattunk együtt, én rendezőként és ő operatőrként, és minden esetben olyan erőteljesen hozzájárult az alkotói munkához, hogy furcsán éreztem magam, amiért az elején mégis az a felirat jelent meg, hogy „Lakatos Róbert filmje”. A film egyébként sem csak a rendezőé, hanem minden egyes alkotóé, aki hozzátett valamit olyan mértékben, amilyenben hozzátett. Európában abszolút természetes dolog, hogy az operatőr kreatívan álljon hozzá az alkotási folyamathoz, és ne csak a technikai forgatókönyv kidolgozásának a stádiumában lépjen be a filmkészítés folyamatába, hanem már a vizuális koncepció alakulásának vagy akár még ennél is korábban, a forgatókönyv fejlesztésének stádiumában. Arthur végig jelen volt a forgatókönyv kidolgozása során is, melyben a novella írójával, Nagy Koppány Zsolttal is folyamatosan konzultáltunk, illetve még új monológokat is írattunk vele a novella szellemében. De a vágó is sokat hozzátett, meg a zeneszerző is, illetve még sokan mások. Valójában nehéz lenne meghúzni a határt, hogy kié a film, és kié nem. Summa summarum: Arthur annyi jó ötletet hozzáadott a történethez, hogy úgy éreztem, nem elég, ha csak operatőrként tüntetjük fel a stáblistán. Egyébként mindketten operatőri szakot végeztünk, és később a gyakorlatban lett belőlünk rendező. A különbség kettőnk közt annyi, hogy ő még gyakorolja az operatőri szakmát, én viszont már csak nagyon ritkán.

– Korábban azt is lehetett olvasni a készülő filmről, hogy kerültek bele a horror, illetve a thriller műfajával dacoló, ezeket parodizáló elemek is. A történet eleve kínálta ezt a lehetőséget, vagy forgatás közben alakult így?

– A novellának eleve van egy ironikus hangneme – ebből következett a paródia jelleg. Horror és thriller konkrétan nincs is benne, de vannak olyan történetcsírákra valló utalások, melyekben megvan ezeknek a lehetősége. Ugyanakkor a novella esszéisztikus jellegű, vagyis nagyon kevés benne a konkrét cselekmény. Ezért sok, a filmben megjelenő cselekményt ki kellett találni. Apróbb dolgok alakulhatnak a forgatás alatt, de forgatás közben már nem változhat az alapvető koncepció, mert nincs rá idő. Senki sem fog finanszírozni egy filmet, ha nem tudod előre, mit akarsz.

– Többször elmondta, hogy a film önreflexív is egyben. Mitől?

– Engem a novellában az ragadott meg első olvasáskor, hogy a főhőst, vagyis a Figyelőt sokszor nézik tárgynak az általa megfigyelt emberek, ezért is nem látják őt. Nos a már említett műfajokban, a thrillerben és horrorban, hemzsegnek az olyan képi megoldások, hogy a filmes kamera egy-egy tárgy szemszögéből mutatja a cselekményt. (pl. a hűtőszekrényben van a kamera). Nos ebben a kontextusban számomra főhősünk, vagyis a Figyelő szemszöge tulajdonképpen a kamera szemszöge. Filmes szemmel nézve ettől önreflexív. És önironikus. Ez is fontos szerepet játszott a thriller- és horror-elemek bevezetésében.

– Az erdélyi piacon mindenképpen újításnak számít a film. Szeretnének ilyen irányban tovább haladni?

– Szerintem több filmem is újításnak számít az erdélyi piacon – mert sajnos olyan kevés film készül Erdélyben, hogy egyáltalán nem nehéz újszerűnek lenni. De olyan filmjeim is akadnak, amelyek nemcsak az erdélyi piacon újszerűek. Azt gondolom, manapság nagyon eredeti dolgokat kell kitalálni, hogy egyáltalán odafigyeljenek a munkádra. Szóval szeretnék továbbra is eredeti filmeket készíteni, hogy milyen stílusban, azt majd a történet határozza meg. Egy alkotónak folyamatosan meg kell újítania saját eszköztárát.

– Erdélyiként megszokhatták, hogy a lehető legkevesebb pénzből forgatnak. Ha hirtelen kapna 100 millió dollárt egy filmre, tudna mit kezdeni vele?

– Nem szoktuk meg, ezt nem lehet megszokni! Ez olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy megszoktuk, hogy nem eszünk. Az, hogy kevés pénzből forgatunk, természetesen nem azt jelenti, hogy igénytelenek vagyunk, hanem azt, hogy sokan dolgoznak ingyen, sokan segítenek stb. Erre a filmre simán el lehetett volna költeni a költségvetésünk harmincszorosát, és még úgy sem lett volna senki túlfizetve. De nehogy valaki azt mondja, hogy ha ilyen kevés pénzből is tudunk filmet forgatni, akkor minek nekünk több, mert attól nagyon dühös leszek!