
A gyergyószentmiklósi Bartha Boróka főszereplésével mutatják be Georg Kreisler Ma este: Lola Blau című „monomusicaljét" kedden 19 órától a Kolozsvári Magyar Opera színpadán.
2014. április 28., 16:182014. április 28., 16:18
2014. április 28., 17:552014. április 28., 17:55
A Szép András zongorista közreműködésével bemutatandó zenés produkciót Béres László, a gyergyói Figura Stúdió Színház korábbi igazgatója rendezte. Georg Kreisler, a méltán népszerű osztrák szerző a felesége számára írta az egyszemélyes musicalt, amely saját bevallása szerint „egy monológ önmagával\". A darab főhőse, Lola Blau zsidó származású bécsi színésznő, akinek – miután Németország 1938-ban lerohanja Ausztriát – karrierje derékba törik.
„Sorsa tipikus II világháborús emigráns sors. A háború borzalmai elől egy élhetőbb élet reményében Ausztriából először Svájcba, majd Amerikába menekül. Színházra vágyik, de csak éjszakai kabarészínpadokig jut, majd Amerikában sikeres lesz, szexszimbólummá válik. A háború után hazatérve azzal szembesül, hogy hazájának nincs szüksége rá. Lola Blau nem hős, csak egy azok közül, akik túléltek\" – olvasható a produkció ismertetőjében.
A darab tulajdonképpen a szerző egyfajta fordított önéletrajzaként is felfogható. Az író, zeneszerző Georg Kreislernek zsidó származása miatt 16 évesen menekülnie kell családjával Bécsből.
Hollywoodba mentek, ahol egy unokatestvére dolgozott a filmiparban. Zongoraleckét adott, énekléssel próbálkozott, többek között Charlie Chaplin számára is írt zenét. Az egyhangú és „művészietlen\" munkától azonban megcsömörlött, New Yorkba ment a kabaré világában próbálkozott, tragikus-groteszk dalaival azonban csak szűk körben aratott sikert.
Az amerikai kudarc után visszatért Bécsbe, ahol fanyar, bizarr hangvételű sanzonjaival nagy sikert aratott. Itt már „befogadta\" a rádió és a tévé is, zenés komédiákat, színdarabokat írt, az Intim Theater vezetője lett. Bécsből aztán feleségével és partnerével, Topsy Küppersszel München és Berlin kabarévilágába vetette bele magát. Később kedvenc partnerével, későbbi feleségével, Barbara Petresszel szerepelt színpadon és tévében.
A Lola Blau az 1971-es bécsi ősbemutatón már óriási sikernek örvendett és azóta számtalan színpadon előadták Európától New Yorkig. A Kolozsváron bemutatásra kerülő független előadás koreográfusa Jakab Melinda, díszlet- és látványtervezője pedig György Eszter.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!