
Fotó: Biró István
2010. október 04., 09:122010. október 04., 09:12
A nagyszalontai származású rendező műhelye az elmúlt időszakban alaposan ráérzett a siker ízére, hiszen két évvel ezelőtt Megatron című rövidfilmje kiérdemelte az Aranypálmát a cannes-i filmfesztiválon. A Morgen napjaink Romániájának egyik akut kérdését, az illegális migráció jelenségét járja körül egy hajdúvárosi bevásárlóközpont biztonsági őre, Nelu (Hatházi András) és egy török bevándorló, Behran (Yilmaz Yalcin) szemszögéből.
A drámai elemekkel fűszerezett vígjáték a munkahelyébe, tanyasi életvitelébe és házasságába beleunt főszereplőnek a Németországban élő családjához igyekvő idegennel kialakított kapcsolatát rajzolja meg, a történet végkimenetelét viszont akkor sem árulnánk el, ha erre támpontot adna az alkotás. A bemutató után Yilmaz Yalcin kérdésünkre elmondta, az általa alakított Behranhoz hasonlóan sok tízezer honfitársa, főleg a törökországi kurdok próbálnak Nyugat-Európába menekülni az otthoni nyomorból. „Nincs munka, egy embernek pedig tíz másikat kell eltartania” – ecseteli az otthoni állapotokat az isztambuli színész, aki úgy véli, hazájának óriási lehetőséget jelentene az uniós csatlakozás, ennek azonban szerinte jelenleg kevés az esélye.
Hatházi András, a kolozsvári magyar színház művésze – aki számára talán az ízes bihari román tájszólás tolmácsolása bizonyult a legnehezebb feladatnak – lapunknak elmondta, a forgatás idején különösebben nem szembesült a nyelvi akadályokkal, a tekintet, a gesztusok, a fizikai jelenlét révén jól megértették egymást török partnerével. Marian Crişantól megtudtuk, október 8-i szalontai bemutatója után elsősorban mozikkal nem rendelkező bihari és szatmári településekre viszik el a Morgent.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.