Hirdetés

Nehéz év elé néz a 62 éves kolozsvári Puck Bábszínház

Az anyagi nehézségek ellenére jó hangulatban ünnepelte 62-ik születésnapját a kolozsvári Puck Bábszínház társulata, ugyanakkor várhatóan 25-30 százalékos költségvetés-csökkentéssel kell szembenézniük, ez pedig lehetőségeiket is behatárolja – nyilatkozta a Krónikának Varga Ibolya, a Puck Bábszínház rendezője.

Kiss Előd-Gergely

2012. február 13., 08:392012. február 13., 08:39


A születésnapi előadáson Rumi László Árnyak színháza című darabját adták elő a szerző rendezésében. A magyar társulat idei terveiről Varga Ibolya elmondta: február 17-én a Noktürnök program keretében Lászlóffy Csaba Szerelmi torzó című, felnőtteknek szóló előadását mutatják be. Hozzáfűzte, továbbra is igyekeznek kortárs magyar szerzők műveit bemutatni, hiszen Kolozsvár ilyen szempontból jó szellemi műhely, így áprilisban az Erős János erdélyi népmesét mutatják be, amelynek Orbán János Dénes írja meg színpadi változatát. Ezenkívül idén felújítják a Kincskereső kisködmönt.

A bábszínház tervei közt szerepel egy meglepetés-előadás, de ennek sorsa bizonytalan, ugyanis az olyan népszerű műveknek, mint A kis herceg vagy A gyűrűk ura horribilis összegű irodalmi jogdíja van, amelyre pályázati úton is nehezen tudnak pénzt szerezni. A rendező hozzátette: idén is lesznek turnék: Szilágy és Beszterce-Naszód megye településeit keresik fel, illetve fesztiválokon is részt vesznek, és talán a Kolozsvári Magyar Napokon is fellépnek. Varga Ibolya ugyanakkor elmondta: három új alkalmazottja van a magyar társulatnak, a Váróterem Projekt színészei csatlakoztak a bábszínházhoz, mint részletezte, csak úgy tudnak új embereket felvenni, ha azok közben máshol is dolgoznak.

Hozzáfűzte: a várható költségvetés-csökkentés miatt arra kényszerülhetnek, hogy nekik kell a bábszínházba bevinniük a szükséges anyagot, mert nem lesz elég a pénz egy-egy előadás színpadra állításához. A bábszínháznak szüksége lenne olyan  támogatókra, akik ha pénzzel nem is, de termékekkel támogatni tudják a színházat. A leginkább jó minőségű száraz deszkára és vászonra lenne szükségük, ugyanis évente 150–200 méter vásznat használnak fel a díszletekhez és a bábukhoz.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés