
2012. július 31., 09:402012. július 31., 09:40
A képzőművészeti tárlat egyik legérdekesebb alkotása mégis egy film volt, a részt vevő tanárok és diákok közösen filmesítették meg Az asszony és az ördög című népmesét. Az alkotásban az asszonyt Farzaneh Safiyari perzsa diák, a székely embert pedig a dél-koreai tanszék tanára, Heo Kang alakítja. A filmet a vasárnap esti kiállításmegnyitón is levetítették a népes közönségnek.
Kassay L. Péter, a Gyergyószárhegyi Művelődési és Kulturális Központ vezetője a kiállítás-megnyitón elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy Európában nincs még egy ilyen tábor, ahol a diákok tanáraikkal együtt alkotnak. A gyergyói intézmény egyébként az egyetemek vezetőségének küldte ki a meghívót, az ott kiválasztott tanár pedig két főt válogatott ki diákjai közül a szárhegyi táborba.
„A két hét során a soknyelvűség ellenére egyetlen nyelvet, a műalkotás nyelvét beszéltük” – fogalmazott Siklódi Zsolt táborvezető, grafikus, a központ művészeti munkatársa. Szerinte a tábor célja a képzőművészeti egyetemek közelítése, egymás megismerése, kapcsolatok építése, valamint a közös munka örömének megtapasztalása. „Jó látni, hogy lassan csereprogramként tekintenek erre a rendezvényre, a részt vevő egyetemek ugyanis egymás között is »cserélik« székelyföldi diákjaikat” – tette hozzá.
Siklódi Zsolt szerint intézményük számára egyébként is fontos, hogy a székelyföldi képzőművészek korosztálytól függetlenül megtalálják helyüket a képzőművészet nemzetközi vonulatában. Mehdi Godini, az iráni tanszék professzora úgy fogalmazott, hogy kísérlet is volt, de egyben fontos tapasztalatot is jelent a két hét közös munka.
Szigeti Gábor Csongor, az egri Eszterházy Károly Főiskola csíkszeredai származású tanára rámutatott: az ilyen táborok fő előnye, hogy a diákok nemzetközi porondon mérettetnek meg, de azt is megfigyelhették, mennyire más a Távol-Kelet művészetszemlélete: ott az efemer alkotások is nagyon fontosak, a műalkotásnak nem feltétlenül kell örökkévalónak lennie. Ő maga is ezen a területen kísérletezett szélforgóival.
Az alkotók Szárhegyen hagyták andezitből, fából, földből vagy akár cickafarkból készült műveiket, amelyeket a későbbiekben vándorkiállítás formájában mutatnak be a részt vevő egyetemek kiállítótermeiben. A Hargita Megyei Tanács Összetartozunk programja keretében megvalósult táborban az Egri Eszterházy Károly Főiskola, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Művészeti Kara, a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, a Teheráni Képzőművészeti Egyetem, valamint a Szöuli Képzőművészeti Egyetem képviseltette magát.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.