Hirdetés

Négy erdélyi városban rajtol a Filmtettfeszt

Idén először négy erdélyi városban rendezik meg a 12-ik kiadásához érkezett Filmtettfeszt Magyar Filmnapok fesztivált, Kolozsváron kívül Nagyvárad, Nagyszeben és Székelyudvarhely is feliratkozott a mozgóképes fesztivál helyszínei közé.

Kiss Előd-Gergely

2012. október 02., 07:542012. október 02., 07:54

Szintén az idei év újdonsága, hogy a 99 évvel ezelőtt  forgatott, első erdélyi film emlékére átadják a Sárga Csikó életműdíjat – jelentették be tegnapi sajtótájékoztatójukon a filmes rendezvénysorozatot szervező Filmtett szakportál szerkesztői. A Sárga Csikó díjat a Filmtett Egyesület hozta létre, évente egyszer olyan filmes személyiségeket tüntetnek ki, akik munkásságukkal jelentős mértékben segítették mind a kezdő, mind a tapasztalt erdélyi filmesek pályafutását. Idén Durst György producer veheti át a sárga csikót ábrázoló kis szobrot.

Buzogány Klára, a Filmtett főszerkesztője elmondta: a rendezvény bővítésével azt volt a céljuk, hogy olyan erdélyi városokat is bevonjanak a fesztivál szervezésébe, ahol egyébként egyáltalán nem rendeznek filmnapokat semmilyen formában, ezért esett a választásuk épp a fent említett három városra.

Zágoni Bálint, a Filmtett menedzsere ugyanakkor arról számolt be, hogy tekintettel arra, hogy a Filmtettfeszt idén minden eddiginél nagyobb kínálattal rendelkezik, a vetítések egy részét kihelyezték az Insomia kávézóba, ahol elsősorban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem diákjainak az alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Hozzáfűzte, számos, a filmszakmában szaktekintélynek számító vendéget hívtak meg az október 4–7. között megrendezendő filmes seregszemlére.

A nyitónapon Mészáros Péter A disznó útja című filmjével kezdődik a filmmaraton, ezt követően két nagyjátékfilmet tekinthet meg a kolozsvári közönség. Elsőként 19 órától Kincses Réka Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című nagyjátékfilmjét vetítik Bogdán Zsolt főszereplésével – a filmben egyébként a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színésze, Péter Hilda is játszik.

A fesztivál keretében a filmkészítés műhelytitkaiba is betekinthetnek az érdeklődők, október 6-án Kolozsváron, a Sapientia EMTE-nek otthont adó Bocskai-ház Óváry Termében forgatókönyv-írói mesterkurzusra kerül sor. A rendezvény meghívottja Köbli Norbert, a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének elnöke és Rácz Erzsébet forgatókönyvíró, aki magyarként Berlinben is érvényesült

A hagyományoknak megfelelően valamennyi vetítésre és kísérőrendezvényre a belépés díjtalan. Szintén a filmtettfesztes hagyomány jegyében vasárnap magyar rajzfilmekkel kedveskednek a legkisebbeknek a szervezők a Gyerekmatiné keretében, és természetesen idén sem marad el a Filmtett portál születésnapi tortabontása.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés