Hirdetés

Négy erdélyi tudóst díjazott a Magyar Tudományos Akadémia

Nyolc külhoni magyar tudós – köztük négy erdélyi – vehette át hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián az Arany János-elismeréseket, a kitüntetéseket Pálinkás József, az MTA elnöke adta át a külső tagok fórumán.

MTI

2012. május 09., 08:302012. május 09., 08:30

Az Arany János életműdíjat az MTA közgyűlésén vehette át délelőtt Csedő Károly, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem professor emeritusa. Csedő Károly a Románia területén fellelhető gyógynövényállomány felméréséért a növényi hatóanyagok kutatásában, valamint a biomassza-kutatásokban elért kimagasló eredményeiért, hatásos bőrgyógyászati és kozmetikai szerek kifejlesztéséért kapta meg a díjat.

„A Magyar Tudományos Akadémia 1990 óta gondot fordít arra, hogy a tudományt magyar nyelven művelőkre, a tartalmában Magyarországhoz kapcsolódó kutatásokkal foglalkozókra kiterjessze a »tudományos állampolgárságot«, hogy ezek a kutatók tagjai legyenek a magyar tudományos közösségnek. Alkotásaikat, kutatásaikat a magyar tudományhoz való hozzájárulásnak tekintjük” – hangsúlyozta Pálinkás József.

A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Bitay Enikő kutatómérnököt, egyetemi docenst, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkárát tüntette ki Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal, az indoklás szerint „sokoldalú tevékenysége számos területet fog át: az anyagtudományi kutatások, a műszaki és informatikai felsőoktatás, a műszaki utánpótlás-nevelés és az erdélyi korszerű kutatásszervezés egyaránt sokat köszönhet munkásságának”.

Szintén Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal tüntették ki Szabó Pál kassai kutatót, akinek „munkássága széles körű nemzetközi elismertségnek örvend.”

Arany János Fiatal Kutatói Díjjal ismerték el Csata Zsombort. A fiatal kolozsvári kutató „szerteágazó és magas színvonalú tevékenysége nemcsak a tudományos munkát öleli föl, de igazgatóként, kutatásvezetőként, közfeladatok ellátójaként is rendkívül fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar tudományos világban” – hangzott el a laudációban.

Ugyanebben a díjban részesült Márku Anita kárpátaljai kutató is. Arany János-éremmel tüntették ki Hollanda Dénest. „A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyugalmazott professor emeritusa, volt dékánja nélkül aligha lenne ma magyar nyelvű műszaki oktatás Erdélyben” – emelte ki a méltatás.

Ugyanezzel az elismeréssel tüntették ki Csányi Erzsébetet, aki a Felsőoktatási Kollégium elnökeként és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia főszervezőjeként nagymértékben hozzájárult a magyar nyelv közéleti színtereinek bővítéséhez, valamint Vermes Istvánt, az MTA külső tagját, tudományos igazgató főorvost, a hollandiai Twentei Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárát.

Az Arany János-díjak célja olyan külhoni magyar tudósok elismerése, akik jelentős tudományos munkásságot mutattak fel. Az Arany János-érem olyan külhoni magyar tudósok elismerésére szolgál, akik a külhoni magyar tudományos közélet szervezésében, egyetemi oktatásban, tudományos könyvkiadásban szereztek kiemelkedő érdemeket. Arany János-érmet 2002 óta, Arany János-díjakat 2004 óta ítél oda az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés