
Még válthatók diákbérletek a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, az idei kínálat négy produkciót – két saját és két vendégelőadást – tartalmaz.
2014. január 13., 18:462014. január 13., 18:46
A Figura előadásai közül Dézsi Szilárd rendezésében Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátéka, Balogh Attila rendezésében pedig Shakespeare Szentivánéji álom című komédiája tekinthetők meg bérlettel – utóbbi szövegét Benedek Zsolt fordította és dolgozta át.
Harmadik bérletes produkcióként a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadását kínálják gyergyóban: a vendégtársulat művészeti vezetője, Csurulya Csongor rendezésében egy Molière-komédiát, A fösvényt, lehet majd megtekinteni. A bérletkínálat utolsó előadása a budapesti Pintér Béla és Társulata Parasztopera című szatírája lesz. A Salamon Ernő-diákbérlet ára 25 lej, megvásárolható a Figura jegyirodájában munkanapokon 10 és 16 óra között.
Az első diákbérletes produkciót, a Dézsi Szilárd rendezte Carlo Goldoni-darabot, a Mirandolinát szerdán 15 órától tekintik meg az érdeklődők. Goldoni darabjának története egy firenzei fogadóban játszódik, ahol megszállott versengés folyik a fogadóskisasszony kegyeiért. Mirandolina árván maradt lány, egyedül irányítja a fogadót, ám a talpon maradáshoz szükséges a már-már túlzott női fortély is. Finom modorának, nemes viselkedésének és szépségének velejárója, hogy a helyiségben vendégeskedő férfiak egytől egyig bűvkörébe kerülnek.
„Egy napon megérkezik a lovag, aki látszólag a világ egyetlen nőjéről sem óhajt tudomást venni. Azonban Mirandolina fondorlatossága fokozatosan kibillenti az új vendéget nőgyűlölő szerepéből. Hősködés, indulat, hiúság és féltékenység borzolja a kedélyeket a fogadóban, ám a kisasszony csak azzal nem számol, hogy e szeszélyes játszmában ő is megégetheti magát\" – olvasható az előadás ismertetőjében.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!