Hirdetés

Multifunkcionálissá alakítják a Kolozsvári Rádió előadótermét

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Az 58 éves rádió vezetősége rámutatott, az utóbbi évek legnagyobb méretű projektjére készülnek, amelynek keretében multifunkcionális helyiséggé alakítják az intézmény előadótermét. Az eddig kizárólag koncertek megszervezésére és hangfelvételek rögzítésére alkalmas terem a felújítás után színházi előadásoknak, illetve más kulturális rendezvényeknek ad majd otthont.

Kőrössy Andrea

2012. március 09., 08:412012. március 09., 08:41

Megalakulásának 58. évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Rádió, a március 18-áig tartó ünnepi rendezvénysorozat csütörtökön a Függőleges zöld című fotókiállítással vette kezdetét. Amint a megnyitón elhangzott, a rádió előcsarnokában látható tárlat ötletgazdája Rostás Péter István főszerkesztő-helyettes volt, aki a kincses város különböző épületein növő zöld növényzetet örökítette meg két munkatársa, Oborocea Mónika és Váradi Nagy Pál segítségével.

„A kiállítás a minket megmentő, illetve megteremtő természetet mutatja be, a természetben létrejövő romantikus párbeszédet. A kiállítótér egy pannókból kialakított fekete doboz, amelyben különleges megvilágítással tárul a néző elé a természet” – magyarázta a megnyitón Oana Cristea Grigorescu, a Kolozsvári Rádió munkatársa.

A kiállításmegnyitót megelőző sajtótájékoztatón egyébként Florin Zaharescu igazgató elmondta: az intézmény által nemrég megrendelt hallgatottsági felmérés szerint a Kolozsvári Rádió továbbra is vezető helyet foglal el a piacon, a hallgatók többsége azonban úgy véli, a csapat a mostaninál jóval többre lenne képes. „Szeretnénk még inkább terjeszkedni, többek között bukaresti, temesvári és jászvásári területi rádiókkal kötöttünk szerződéseket, Nagyszebenben és Máramarosszigeten pedig rendszeresen fogunk műsorokat sugározni. Emellett a rádió honlapját is fejleszteni szeretnénk, az anyagok feltöltését egyébként négy tagból álló, külön csapat végzi” – mutatott rá az igazgató.

A rádió vezetősége ugyanakkor arra is rámutatott, az utóbbi évek legnagyobb méretű projektjére készülnek, amelynek keretében multifunkcionális helyiséggé alakítják az intézmény előadótermét. Az eddig kizárólag koncertek megszervezésére és hangfelvételek rögzítésére alkalmas terem a felújítás után színházi előadásoknak, illetve más kulturális rendezvényeknek ad majd otthont.

„A Kolozsvári Rádió épülete egyike azon keveseknek, amelyet már megépítésekor előadóteremmel láttak el. Az utóbbi években a kincses városban jelentős terjeszkedésnek indult a kulturális élet, számos független kezdeményezés indult, ennek a jelenségnek pedig a Kolozsvári Rádió is részesévé szeretne válni. A munkálatok során természetesen nem változtatunk a helyiség struktúráján, mindössze arról van szó, hogy a termet megfelelő technikai eszközökkel látjuk el, hogy változatos eseményeket szervezhessünk itt” – magyarázta Oana Cristea Grigorescu.

Zaharescu hozzátette: már egyeztettek többek között a kolozsvári román és magyar színház, illetve opera, a filharmónia és a zeneakadémia illetékeseivel az együttműködéssel kapcsolatban. A több mint 500 ezer eurós befektetés egyébként a munkálatok megkezdésétől számított 6 hónapon belül fog befejeződni, a felújítás a szükséges jóváhagyások megérkezése után indul. „Nem titkolt célunk, hogy a nagyszabású projekttel mi is hozzá szeretnénk járulni ahhoz, hogy Kolozsvár elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa címet” – összegzett Oana Cristea Grigorescu.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés