Hirdetés

Minőségi koncertek a ferencesek refektóriumában

Műemlékvédelmi konferenciával egybekötött zenei rendezvényre, a negyedik alkalommal megszervezésre kerülő deCAMERon 10+ Nemzetközi Kamerazene-fesztiválra kerül sor november 5–13. között a Kolozsvári Kamarazenei Műhely Egyesület és a Romániai Építészkamara szervezésében a kincses városban. 

Kiss Előd-Gergely

2014. november 04., 19:442014. november 04., 19:44

„Minden fellépő nagyon fontos, nagyon ügyeltünk arra, hogy minőségi produkciókat hallgathasson a kolozsvári közönség. Nagyon hosszú lenne felsorolni a kiváló előadókat, így inkább kiemelném a jászvásári Ad Libitum vonósnégyest amely először jár nálunk, illetve a magyarországi Lakatos György fagottművészt, aki a világsztárok közé tartozik” – fogalmazott az esemény keddi beharangozó sajtótájékoztatóján Kostyák Előd fesztiváligazgató, a Kolozsvári Kamarazenei Műhely Egyesület elnöke.

A deCAMERon fesztivál fő feladata, hogy ráirányítsa a figyelmet az igényes kamerazenére. „Különösen fontosnak tartjuk, hogy kolozsvári és nemcsak kolozsvári zenekarok művészeit bemutassuk a közönségnek, ugyanis nagyon sokan nem tudják mennyire magas szinten muzsikálnak ezek a zenészek” – magyarázta Kostyák Előd.

Mint részletezte, a rendezvény ötletét részben a marosvásárhelyi Tiberius-hét – Nemzetközi Kamerazene-fesztiválból merítették. Kifejtette: átjárás van a különböző kamarazenei fesztiválok között, ugyanis jelenleg Erdély-szerte öt ilyen fesztivált rendeznek, Marosvásárhelyen és Kolozsváron kívül még Besztercén, Székelyudvarhelyen és Árkoson.

Az „átjárás” azt jelenti, hogy november 6–7-én a marosvásárhelyi fesztivál több résztvevője fellép Kolozsváron, illetve a fesztivált hagyományosan a Tiberius vonósnégyes koncertje nyitja meg. Szintén hagyomány az immár negyedik kiadásához érkezett fesztiválon, hogy november 10-én Szövérdi Márton-emlékkoncertre kerül sor.

A zárókoncert kivételével valamennyi rendezvénynek a kolozsvári ferences kolostor refektóriuma ad otthont. Guttman Szabolcs, a Romániai Építészkamara erdélyi fiókjának elnöke a sajtóeseményen elmondta: a deCAMERon fesztivál keretében tíz napon át este hattól háromnegyed hétig „tömör” építészeti beszélgetésekre kerül sor. Hozzáfűzte: többek közt olyan dokumentumfilm-sorozat vetítésére is sor kerül, amelyet a kolozsváriak valószínűleg még nem láttak.

Az előadásokon szó lesz arról, hogy Kolozsvár belvárosa mennyire értékes, milyen lehetőségek vannak az értékek megmutatására. Számba veszik a műemlék épületek belső tereit, de a városrendezés szempontjából fontos nyílt terekről is szó esik. A beszélgetések után a kolostor egykori konyhájában minden este állófogadásra várják az érdeklődőket, majd következnek a koncertek, amelyekre a belépő 20 lejbe kerül felnőtteknek, míg a gyerekek, nyugdíjasok és diákok 5 lejes kedvezményes áron válthatnak belépőt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés