Hirdetés

MiniJazz lelkesedésből Csíkban

Három jó barát beszélgetéséből indult, idén pedig már ötödik alkalommal szervezik meg a MiniJazz Fesztivált június 28–30. között a csíkszeredai Mikó-várban.

Krónika

2013. június 20., 18:132013. június 20., 18:13

2013. június 20., 21:352013. június 20., 21:35

A fesztivál szervezői sajtótájékoztató keretében emlékeztek vissza a kezdetekre, illetve ismertették a fesztivál idei programját, újdonságait – írja a Székelyhon. Színes zenei kínálattal, világszínvonalú fellépőkkel, a koncertek mellett pedig alternatív programokkal várják az idei fesztiválra is az érdeklődőket.

„Annak idején Daradics Róbert és Daradics Karina barátaimmal összeültünk egy este, arra gondoltunk, hogy jó lenne, ha rendszeresen szerveznénk koncerteket. Épp azelőtt voltam Magyarországon egy kicsi dzsesszfesztiválon, innen jött az ötlet, hogy szervezzünk mi is egy hasonló fesztivált. Így jött a névválasztás is, bár később sokan jelezték, hogy ez a „mini” jelző már lehet, hogy nem talál a fesztiválhoz, mégis ragaszkodunk ehhez. Egyrészt már a névjegyünk lett, ugyanakkor szeretnénk megőrizni a családias hangulatot. Minőségileg viszont szeretnénk nőni, és évről évre nőttünk is, egyre nagyobb neveket hoztunk el, és egyre színvonalasabb lesz ez a fesztivál” – véli Szilágyi Nóra főszervező. Elmondta, hogy a biztos háttér nélkül, amit a polgármesteri hivatal és a megyei tanács nyújtott, nem tudtak volna továbblépni.

Birtalan József, a Hargita Megyei Tanács alelnöke szerint szükség van egy ilyen fesztiválra, hogy az emberek újraértelmezzék a zenéhez való viszonyukat. Az elöljáró reményét fejezte ki arra nézve, hogy majd az ötvenötödik MiniJazz Fesztivált is megszervezik a városban. „Amikor elkötelezett embereket látok, akik egy ügyet teljes mértékben a magukénak tekintenek, felkarolják és próbálják a megfelelő magaslatba emelni itt nálunk Csíkországban, akkor nekünk kötelességünk melléjük állni. Ez vezérelt bennünket négy évvel ezelőtt, amikor Robi, Karina és Nóra részint gyerekes naivsággal, részint fiatalos lelkesedéssel, részint pedig a világot megváltani szándékozó ember eltökéltségével összefogtak, és útjára indították ezt a fesztivált. Keményen megküzdöttek érte, mondhatni azt is, hogy helyenként meg is szenvedtek és vezekeltek is a MiniJazz Fesztivál miatt” – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.

Ráduly rámutatott, hogy e fesztivál nélkül szegényebb lenne Csíkszereda. Ugyanakkor szerinte az ad sajátos értéket a fesztiválnak, hogy nem egy elöljáró, hanem három egyszerű, eltökélt ember találta ki, és hozta létre. Szilágyi Nóra bemutatta Varga Csabát, Haba Tündét, Szőcs Attilát és Búzás Beátát, akik időközben csatlakoztak a fesztivált szervezőcsapathoz. A gyerekprogramok kapcsán elmondták, hogy Kádár Kincső tart majd foglalkozást a fesztivál ideje alatt. Szőcs Attila a fesztivál sztármeghívottját, Nik Bärtsch Ronin nevű zenekarát mutatta be, akikről megjegyezte, hogy túlzás nélkül világsztárokról van szó. Szilágyi Nóra pedig röviden ismertette a fesztivál programját, a részletes programot a fesztivál honlapján, a jazzfestival.ro oldalon lehet megtalálni.

A fesztiválra pénteken és vasárnap 25 lejért, szombaton 35 lejért lehet belépni, de bérlet is váltható 60 lejért. Ugyanakkor négy erdélyi városban – Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és természetesen Csíkszeredában – az első 100 vásárló 50 lejért veheti meg a bérletet a helyi dzsesszkocsmákban.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés