
Elektra szerepében Albert Csilla színművész látható
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház / Facebook
Az évad utolsó bemutatójaként a Szophoklész tragédiája nyomán, Kali Ágnes és Botond Nagy szövegadaptációja alapján készült Elektra című előadást viszi színre a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata – közölte a szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón elhangzottakat az MTI.
2023. június 07., 14:142023. június 07., 14:14
A görög tragédiát Botond Nagy rendezésében láthatja a közönség, a fiatal sepsiszentgyörgyi rendezőnek az utóbbi években ez a negyedik rendezése Kolozsváron – idézte fel Tompa Gábor színházigazgató.
Alkotótársaival ezt próbálták meg demisztifikálni, megfosztani a görög mitológiai elemektől és közelebb hozni a kortárs társadalmunkhoz úgy, hogy közben megtartották a lényegét.
A rendező szerint az Elektra önreflexióra késztet, azt mutatja be, hogyan próbál szabadulni az ember a múlt hatása alól, és min megy keresztül eközben. Ehhez a rendező főleg üres tereket használt díszletként, „ahol a színész egyszerűen csak létezhet” – mondta Botond Nagy.
A díszletet és jelmezeket a számos neves román rendezővel dolgozó Dragos Buhagiar tervezte. Kali Ágnes dramaturg szerint épp a szereplőközpontúsága miatt döntöttek Szophoklész szövege mellett, amit oly módon demisztifikáltak, hogy a szereplők igazsága kerüljön előtérbe.
Elektra szerepében Albert Csilla színművész látható, aki elmondta: bár meglepte, hogy ő kapja a címszerepet, teljesen megbízott a rendezőben, aki az eddigi közös munka során számos „kínlódás közepette” látta.
Klütaimnésztra szerepét Györgyjakab Enikő, Aighisztoszt Váta Lóránd, Oresztészt Kiss Tamás, Khrüszothemiszt Román Eszter alakítja.
Az előadás bemutatóját június 13-án tartják a kolozsvári magyar színház stúdiótermében.

Bartók Béla és Kodály Zoltán életművéből inspirálódott előadást mutatnak be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

Miniévadot tart a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a pénteken kezdődő rendezvény tizenegy napja alatt legújabb bemutatóit és a pandémiás időszakban kevés alkalommal játszott előadásait tűzte műsorra a teátrum.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!