Hirdetés

Megnyílt a budapesti könyvfesztivál

„A fesztivál sikere, a könyvek szeretete határozott válasz a sokat hangoztatott általános értékvesztésre” – jelentette ki Paczolay Péter, az alkotmánybíróság elnöke, aki a díszvendég ország, Izrael budapesti nagykövete, Aliza Bin-Noun társaságában csütörtökön megnyitotta a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált.

Hírösszefoglaló

2010. április 23., 10:152010. április 23., 10:15

A könyvfesztivál mintegy 50 ezer kötettel és háromszáznál is több programmal várja a közönséget. A vasárnap záruló esemény díszvendége Izrael és Ámosz Oz világhírű izraeli író. A Millenáris parkban tartandó rendezvényre 24 országból érkeznek vendégek és kiállítók, most először brazil, vietnami és osztrák kiadó is képviselteti magát, valamint a fesztivál történetében először egy arab ország, Szaúd-Arábia is elhozza legfontosabb könyveit. A seregszemlére csaknem kétszáz új könyv jelenik meg, ezeket hagyományosan sárga szalaggal jelzik. A könyvfesztivál keretében több szakmai programot is tartanak, például konferencián lesz szó a szellemi tulajdon védelméről és az elektronikus könyvkiadásról.

Mint Paczolay Péter fogalmazott, a fesztiválon a könyvek létrejöttéhez szükséges valamennyi szereplő jelen van, a budapesti rendezvény középpontjában azonban „a könyv csodája áll”. Az alkotmánybíróság elnöke méltatta a könyvfesztiválon Budapest Nagydíjat kapó Ámosz Oz írót, regényeit, valamint közéleti szerepvállalását, amellyel a palesztin és a zsidó nép közötti békéért, a két nép önálló államáért küzd. Ozt idézve azt mondta, a zsidóknak a könyv volt a hazájuk.

Aliza Bin-Noun Ámosz Ozt Izrael legismertebb szerzőjének nevezte. Megemlítette, hogy Szeretetről, sötétségről című munkája arabul is megjelent, sőt a kötet népszerű Libanonban is. Mint felidézte, tavaly Magyarország volt a Jeruzsálemi Könyvfesztivál vendége, és örömét fejezte ki, hogy ezúttal Izrael mutathatja be a kultúráját, mintegy ötszáz angol, héber és magyar nyelvű könyv segítségével. A nagy hagyományú könyves seregszemlén, ahogy korábban is, az erdélyi magyar kiadók is képviseltetik magukat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés