Hirdetés

Megnyílt Kolozsváron a Rembrandt-kiállítás

A holland képzőművészet zsenije, Rembrandt 273 metszetéből nyílt kiállítás szombaton Kolozsváron, az Erdélyi Néprajzi Múzeumban. Az értékes műalkotásokat június 8-áig tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás az eddigi legnagyobb romániai Rembrandt-kiállítás.

Krónika

2014. április 13., 22:172014. április 13., 22:17

Szombaton nyitották meg Kolozsváron, az Erdélyi Néprajzi Múzeumban az eddigi legnagyobb romániai Rembrandt-kiállítást. Ez egyben a lehető legteljesebb tárlat a holland művész metszeteiből, hiszen a létező 286 darabból 273-at láthat a kolozsvári közönség.

A metszeteket azokról a nyomólapokról nyomtatták, amelyeket Amand Durand francia képzőművész restaurált és dolgozott fel 1865 és \'67 között a Francia Nemzeti Könyvtár megbízásából. Ekkor 7-7 példányt készítettek a metszet legnagyobb mesterének tartott Rembrandt munkáiról, ezek közül az egyik sorozat látható Kolozsváron. A tárlat két részletben nézhető meg, április 12. és május 10. között Rembrandt önarcképei és bibliai illusztrációi lesznek kiállítva, míg május 12. és június 8. között más portrékat, illetve egyéb metszeteket mutatnak be a kolozsvári néprajzi múzeumban.

„Rembrandt talán életünkben egyszer jön el Kolozsvárra. Hatalmas lehetőség ez a kincses város számára, éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a helyi és megyei önkormányzat bekapcsolódott a kiállítás megszervezésébe. – mondta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális tárcavezető a kiállítás-megnyitón. – Fontos ez olyan szempontból is, hogy hamarosan eldől, melyik romániai város nyeri meg az Európa Kulturális Fővárosa címet 2021-ben.

A kulturális minisztérium nevében a pályázatok objektív megítélését ígérem, verseny lesz, a versenyben pedig az a város győz, amely kulturális szempontból a legmeggyőzőbb ajánlatot mutatja fel.\" A Rembrandt metszeteiből nyílt kiállításon beszédet mondott Matthijs van Bonzel, Hollandia romániai nagykövete, Gheorghe Vuşcan, Kolozs megye prefektusa, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Horváth Anna alpolgármester, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, valamint a tárlat hollandiai szervezőpartnere, Thomas Emmerling, az Euro Art Alapítvány munkatársa.

Rembrandt az egyetemes művészettörténet egyik kiemelkedő alkotója volt, közel 600 festmény, 300 metszet és 2000 rajz maradt az utókorra munkásságából. A Kolozsváron látható kiállítás magángyűjteményből származik. A vándorkiállítást júniustól Bukarestben, Jászvásáron és Temesváron is bemutatják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés