
Fotó: MTI
2011. április 15., 08:102011. április 15., 08:10
Megnyitották csütörtökön a 18. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált: a meghívott országok között valamennyi uniós tagállam szerepel. A válság ellenére az erdélyi magyar kiadók is képviseltetik magukat a nagyszabású seregszemlén: a Romániai Magyar Könyves Céh standján a kolozsvári Koinónia, Kriterion és Komp-Press kiadó, a csíkszeredai Bookart és Pro-Print, valamint a marosvásárhelyi Mentor Kiadó legfrissebb kiadványait találhatják meg az érdeklődők, míg a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó – akárcsak tavaly – külön standot bérel a négynapos fesztivál idejére. Zágoni Balázs, a kolozsvári Koinónia igazgatója korábban lapunknak elmondta: Andri Snaer Magnason izlandi író A kék bolygó története című gyerekregényét a budapesti fesztiválra időzítve adták ki.
A korábban 22 nyelven megjelent sikerkönyv első magyar nyelvű fordítását péntek délután mutatják be a szerző jelenlétében, de többek között Máté Angi Mamó című könyvét is magukkal vitték a magyar fővárosba. A Kriterion a Hervay Gizella öszszes versét tartalmazó könyv második, javított kiadását, a Dávid Gyula szerkesztésében megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikon két utolsó kötetét és Király Farkas A boldog utca hava és egyéb történetek című prózakötetét is népszerűsíti, a Pallas–Akadémia pedig számos szerzőjét is magával viszi, többek között Markó Béla és Karácsonyi Zsolt dedikálja majd a kiadónál megjelent könyveit.
A Bookart Kiadó három fordításkötettel érkezett Budapestre: Mircea Cărtărescu Sárkányok enciklopédiája, Ludwig Hohl A munkáról, a halálról és Jack Holland Nőgyűlölet című műveit jelentették meg magyar nyelven. Mircea Cărtărescu könyve csütörtök délelőtti bemutatóján a Petőfi Irodalmi Múzeumban irodalmi videojátéknak nevezte a Sárkányok enciklopédiáját, amelyet Szőcs Géza költő – ő a bemutatón is jelen volt – és felesége, Gergely Zsuzsanna fordított le. A fesztivál román díszvendége elmondta, hogy három hónap alatt írta meg a könyvet hét-nyolc évvel ezelőtt. Az elmúlt 20 évben egyébként egy trilógia is született Vakvilág címmel, de ennek darabjai között másik három könyve is elkészült, köztük a Sárkányok enciklopédiája. A könyv alapötlete videojátékokból indult, ugyanis kislánya unszolására elkezdett a számítógépen játszani és egy évig mondhatni a „géphez ragadt”. „A szinte drogos állapotból leszűrt tapasztalat íratta meg velem a regényt, amelyet a gyermekeknek szántam” – magyarázta.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégének járó Budapest Nagydíjat idén egyébként Per Olov Enquist svéd író vehette át Tarlós István főpolgármestertől csütörtökön. Az író laudációját Esterházy Péter olvasta fel.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!