
Fotó: MTI
2010. május 11., 10:502010. május 11., 10:50
A 2008-ban alapított elismerést idén harmadik alkalommal ítélték oda titkos szavazással, s másodszor kapta meg határon túli művész. A díjat mindig az a színész kapja, aki nemcsak kimagasló művészi teljesítményt nyújtott az elmúlt évadban, hanem jelentős közösségszervező szerepet is vállalt a társulatban.
Ezúttal a szavazásra javasolt húsz hazai és határon túli színház huszonegy művésze közül választották ki a pályatársak azt, akit a legméltóbbnak találtak az elismerésre. A demokratikus szavazás során először a színházak saját társulatuknál választanak jelöltet, majd a második körben választják ki a díjazottat.
Az idei kitüntetett, Mátray László 1999-ben szerzett színészdiplomát, s azóta tagja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak, ahol számos jelentős alakítást láthatott tőle a közönség.
A Mozaik Színészünnep közönségét Vasvári Csaba, a Vörösmarty Színház igazgatója köszöntötte, majd a rendezvény – a jótékonysági gálaest – fővédnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök emlékezett a díj névadójára, arra a „közösséget szolgáló személyiségre, aki művészetének minden területén jelentőset, maradandót alkotott.”
Pokorni Zoltán felidézve a díj születésének körülményeit, elmondta: a Mozaik Művészegyesülettel közösen olyan elismerést kívántak alapítani, amelyet nem a „hivatalosság”, a politika ad, hanem maguk a színészek döntenek róla.
A Mozaik Színészünnepen, telt ház előtt Kaszás Attila művészbarátai, valamint együttesek, előadók léptek színpadra. A jótékonysági gálaest bevételét a Közhasznú Alapítvány Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért, a Vakok Batthyány László Gyermekotthon Római Katolikus óvodája, iskolája, valamint a Kemence Varázsa Közhasznú Alapítvány támogatására fordítják.
A Kaszás Attila-díjat eddig Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze és Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja kapta.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.