2012. október 04., 08:182012. október 04., 08:18
Bár az utóbbi években a kiállítóknak és a vásárlóknak is a kellemes-kellemetlen helyszűkével, mégis a rendezvényre jellemző, meghittséget sugalló zsongással kellett számolniuk, a szervezők fontosnak tartják, hogy egy ilyen kulturális rendezvény méltó helyszínen várja a látogatóit.
Az idei vásár a szervezők szándékai szerint fiatalos lendületet kap azáltal, hogy társszervezőként közreműködik a Marosvásárhelyi Kulturális Központ lelkes és tettre kész csapata, akik ötleteikkel átszervezték nemcsak a szervezés helyenként rutinná vált folyamatát, de magát az egész rendezvényt is. Idén a partnerként együttműködő nemzeti színház ad helyet az Örkény- és Caragiale-centenárium (a magyar író születésének, a román drámaíró halálának 100. évfordulója) jegyében elképzelt könyvvásáron kívül valamennyi járulékos rendezvénynek is.
Igazi újdonság, hogy az előző években már megszokott író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, dedikálások, kiadóbemutatók mellett igen fontos – a különböző korosztályoknak szóló, nagyobb lélegzetű, egész délutánt vagy estét betöltő – koncertek, pódiumműsorok, színházi előadások, felolvasóestek is teret kapnak. A szervezők a gyerekeknek külön sarkot terveznek, nekik szóló programokkal, igényeikre szabott rendezvényekkel.
A könyvvásárral kapcsolatos információk október végétől a Vásárhely.ro erre a célra kialakított aloldalán lesznek majd elérhetőek.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.