
A marosvásárhelyi Bolyai János Tudomány és Technika Házában köszöntötték a Magyar Tudományos Akadémia által kitüntetett Weszely Tibort, a matematika doktorát.
2013. május 14., 13:362013. május 14., 13:36
2013. május 14., 13:402013. május 14., 13:40
A város egyik legismertebb és legnépszerűbb tanárát, a Bolyai Farkas Gimnázium, majd a Sapientia EMTE volt oktatóját azok után ünnepelték, hogy egy héttel korábban az MTA Arany János-életműdíjjal jutalmazta fél évszázados pedagógusi és kutatói munkájáért. Köszöntő beszédében, az est házigazdájaként Csegzi Sándor, az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság megyei elnöke „nagy a nagyok között\" jelzővel illette a 77 éves matematikust, aki mindig is arra törekedett, hogy „a lehető legmagasabban tartsa a bolyaiság zászlaját\". Megbecsülése jeléül a volt alpolgármester és pedagógus pályatárs Bolyai János berámázott kéziratát nyújtotta át Weszelynek.
Beszédében az ünnepelt ezúttal sem magáról, hanem a két Bolyai munkásságáról beszélt, illetve arról a kultuszról, amely őket körül veszi. „Rendkívül örvendetes, hogy Marosvásárhelyen ennyire erős a Bolyai-szellem, ezzel mintegy kárpótolva a Bolyaiakkal szemben történt hajdani mulasztásokat\" – hangsúlyozta.
Mint mesélte, Bolyai Jánost egyes feljegyzések szerint mindössze ketten, más források szerint hárman kísérték utolsó útjára, a református temetőben lévő sírját évtizedekig még egy fejfa sem jelölte, csupán gaz borította. A híres tudóst életében sem kényeztette Vásárhely. Egyesek csak pletykáltak róla, mások álhíreket terjesztgetve rágalmazták. „Árulónak tartották, mert 1848-ban nem volt hajlandó bevonulni a honvéd seregbe, holott betegsége miatt volt kénytelen itthonról várni a forradalom végkimenetét. Köztudott, hogy az osztrákok is be szerették volna szervezni, de nem vállalta a besúgói szerepet. A pisztráng ösztön munkálkodott benne, mindig az árral szemben, fennebb, a friss vizet keresve úszott\" – mondta el Bolyai Jánosról Weszely Tibor.
Amint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi kutató-pedagógust nyugalmazott egyetemi tanárt a magyar matematikatörténet kutatásában, különösképpen a Bolyai-kutatásban elért forrásértékű eredményeiért, geometriai kutatásaiért, valamint több mint félévszázados kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!