Margin Call: a válság kulisszatitkai

Ez már csak azért sem volt kis feladat, mert a témába már egy olyan filmes ikon bicskája is beletört, mint Oliver Stone: bár a mester 80-as évekbeli, a Wall Street világát bemutató Tőzsdecápák című sikerfilmje nyomán evidens volt, hogy a jól ismert tőzsdeguru és főgonosz, Gordon Gekko személyén keresztül a mai válságra is reflektálni lehet, a Tőzsdecápák 2 végül nem lett több melodramatikus, moralizálós filmnél, amelyben a közismert sztereotípiákon kívül nem sokat tudunk meg a gazdaság világának működéséről.

Chandor azonban nem esett bele abba a csapdába, amelyet neves kollégája nem tudott elkerülni, és a Margin Call című, forgatókönyvíróként és rendezőként is általa jegyzett filmből kihagyja a szerelmi szálat, és a pozitív végkifejletet sem tartja kötelezőnek. Ehelyett az emberi viszonyrendszereket és azon motivációkat jeleníti meg átütő erővel, amelyek ahhoz vezethetnek, hogy egy cég tudatosan válsághelyzetet idézzen elő. (A margin call egyébként tőzsdei szakkifejezés, és a meghatározás szerint a bróker vagy dealer felhívása további letét elhelyezésére; általában akkor történik, amikor a kedvezőtlen árfolyammozgások miatt a befektető számláján jelentős veszteség keletkezik.)
A sztori 2008-ban játszódik, és egy befektetési bank működésének kulisszatitkaiba avatja be a nézőt. (A hozzáértők szerint a bank a válságnak elsőként áldozatul esett Lehmann Brothers „alteregója”.) Már a nyitány is meglehetősen felkavaró: egy erre szakosodott cég emberei megérkeznek, hogy a vezetés által leépítésre ítélt munkatársakkal közöljék a rossz hírt. Az egyik kirúgott középvezető távozása előtt még átad beosztottjának egy adathordozót, amely félbehagyott munkáját tartalmazza. A fiatal kockázatelemző meg is vizsgálja, majd tovább fűzi az adatokat, a végeredménybe pedig az egész cég, majd az egész világ beleremeg. Fölfedezi ugyanis, hogy a bank portfóliójában lévő nem fizető jelzáloghitelek összértéke jócskán meghaladja a cég piaci értékét. A hírre felbolydul az egész cégvezetés, egész éjszakán át tart a válságtanácskozás, majd a tulajdonos meghozza azt a döntést, amely az egész világgazdaságra kihatással lesz.

A Margin Call alig több mint másfél nap történetét meséli el, kamaradráma-szerű eszközökkel. Az események több mint kilencven százalékban irodahelyiségekben játszódnak, ahol a főszereplők arról tanácskoznak, hogyan kerülhető el a cég bedőlése. Ez a legalkalmasabb módszer arra, hogy a közöttük, valamint a banki világ és a „normális” emberek közötti feszültséget érzékeltesse a film: egy olyan, zárt közeg képe bontakozik ki, amely jóformán teljesen elszakadt a külvilágtól, és amelyen mindenkit csupán egyetlen cél motivál: minél több pénz megszerzése.

A főszereplő sztárgárda egyik legjelesebb képviselője Kevin Spacey: az általa játszott karakter – a cég felső vezetője – az elején szinte karikatúraszerűen testesíti meg a lelketlen bankárokkal kapcsolatos sztereotípiákat, hiszen miközben az alkalmazottak közel felét kirúgják, ő haldokló kutyáját siratja. Ahogy azonban a történet előrehalad, szemtanúi lehetünk annak, hogyan kerekedik fölül benne az ellenkezés mindazzal a gátlástalansággal szemben, amit mindaddig ő is képviselt. Ez azonban szerencsére nem csúcsosodik ki valamilyen erőltetett, hollywoodi hepiendben: kiderül, hogy az összes többi, néha idealistának tűnő szereplővel együtt ő maga sem tud már kiszakadni a gátlástalan spekulánsok közegéből, és beállva a sorba, ő is tevékenyen részt vesz a katasztrófát beindító tranzakciók levezénylésében.

Az impozáns szereplői gárda viszszafogott, de mégis erős játéka is sokat hozzátesz a filmhez: Jeremy Irons a csupán saját túlélésére koncentráló, skrupulusok nélküli főbankár szerepében ugyanolyan jó, mint Paul Bettany a cinikus, a rendszer anomáliáit átlátó, de az anyagi haszonról lemondani képtelen középvezetőében. A film képi világa visszafogott, az irodabelsőkben játszódó, hideg árnyalatokban fényképezett jeleneteket megszakító külső képek kiemelik a két világ közötti ellentéteket. Összességében elmondható, hogy a Margin Call sikeresen és hitelesen mutatja be a bankok gátlástalan világát, de mégsem esik abba a hibába, hogy demagóg módon csak a gonosz bankárokon és brókereken verje el a port – ugyanis afölött is elgondolkodásra késztet, hogy ha az „egyszerű” emberek részéről nem létezne a folyamatos igény, az ő „könynyelmű” hitelezési gyakorlatuk sem létezne.

Margin Call (Margin Call. Amerikai dráma, 2011, 105 perc). Rendezte: J. C. Chandor. Producer: Robert Ogden Barnum, Michael Benaroya, Zachary Quinto. Szereplők: Kevin Spacey, Paul Bettany, Jeremy Irons, Zachary Quinto, Penn Badgley, Simon Baker, Demo Moore, Stanley Tucci. Írta: J. C. Chandor. Kép: Frank DeMarco. Zene: Nathan Larson. Értékelés az 1–10-es skálán: 9