
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház elkezdte árusítani a május 24-31. között megrendezésre kerülő 6. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóra (TESZT) szóló jegyeket és bérleteket – adta hírül a teátrum.
2013. május 02., 18:552013. május 02., 18:55
A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a szervezők idén sem emeltek a jegyárakon, sőt, az érdeklődők a fesztivál előadásaira kedvezményes bérletet is válthatnak. A találkozó meghívott előadásaira a jegyek 20, illetve engedményes áron 10 lejért válthatók, a temesvári magyar színház alapításának 60 éves évfordulója alkalmából kibocsájtott TESZT60 nevű bérlet pedig mindössze 60 lejbe kerül. Az utalvány kiváltásával hat-hat előadásra juthatnak be a nézők, ugyanez a bérlet a diákok és nyugdíjasok számára hét-hét produkcióra érvényes.
Az érdeklődők a szervezők segítségével 13 előadásból választhatják ki azokat a produkciókat, amelyeket a bérletcsomagban szeretnének megvásárolni. A temesvári magyar, német és román színházak produkcióin kívül aradi, újvidéki, szabadkai, zentai, nyíregyházi, szegedi és belgrádi színházak is jelen lesznek, de nem hiányoznak a budapesti partnerszínházak előadásai sem a változatos programból.
Az idei TESZT azért lesz más az előző évekhez képest, mert a színház idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját, amelyet a társulat szeretne méltóképpen megünnepelni. Az évfordulós események köztött ünnepélyes gála, kiállítás-megnyitó, könyvbemutató, konferencia is szerepel a programban, esténként pedig ingyenes szabadtéri koncertek várják a zene rajongóit, így Lajkó Félix, Boris Kovač, Harry Tavitian és Cserey Csaba is fellép majd a Dóm téri színpadon – olvasható a közleményben.
Évről évre a TESZT egyfajta szemléje lett a temesvári magyar színház aktuálisan futó produkcióinak, így az idei évad három előadása is helyet kapott a programban (Hajdu Szabolcs Békeidő, Elżbieta Chowaniec Gardénia, illetve Pintér Béla–Darvas Benedek Parasztopera című műve) ugyanakkor a találkozó szemléje lett a szűkebb értelemben vett régió színházi előadásainak is.
Bár a TESZT egy regionális fesztivál, s ez a tény behatárolja a válogatás lehetőségét, a temesvári színház igyekszik minden évben úgy összeállítani a programot, hogy legyen egy erőteljes profilja, így volt, amikor a mozgásszínház dominált, máskor pedig a klasszikus művek lettek újra értelmezve. Az idei TESZT programjában többnyire olyan előadások vannak, amelyek érzékenyen reagálnak egy-egy aktuális társadalmi helyzetre, vagy a színház szerepére kérdeznek rá és sok az olyan előadás, amelynek a szerzője rendezője is egy személyben az előadásnak, sőt, az is előfordul több esetben, hogy a rendező is játszik a produkcióban.
A fesztivál zárónapján tartandó konferenciára a szervezők a régió színházainak képviselőit várják, a gálaműsorban pedig a temesvári színház régi tagjai közül is fellépnek néhányan. Jegyeket és bérleteket elővételben a színház jegypénztárában lehet váltani hétfőtől péntekig 16–19 óra között, illetve minden előadás előtt egy órával. On-line jegyvásárlásra is van lehetőség a www.biletmaster.ro és a www.tm-t.ro honlapokon – utóbbi weboldalon a teljes program is elérhető.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!