2012. július 24., 08:492012. július 24., 08:49
A fesztiválon ezúttal Carlos Saura kevésbé ismert filmjeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A július 21. és 28. között 38. alkalommal megrendezett népszerű „nyári filmiskola” honlapján található információk szerint a fesztivál Focus szekciójában ezúttal a magyar filmművészetet mutatják be, mégpedig a kezdetektől napjainkig. Az 1930-as években készült némafilmek mellett Bacsó Péter, Fábri Zoltán, Gaál István, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós, Kovács András, Makk Károly és Sándor Pál világhírű filmjeit is műsorra tűzi a rendezvény.
Kiemelt figyelmet szentelnek a meghívott három magyar filmrendező életművének és legjobb filmjeinek: Szabó István, Fliegauf Bence és Jankovics Marcell részt vesz filmjei bemutatóin, és találkozik cseh kollégáival, valamint a film iránt érdeklődő fiatalokkal is. „Úgy vélem, jól választottunk. Ennek a három rendezőnek az életműve, filmjeik témája és technikája kitűnő betekintést ad a magyar filmszakma műhelyeibe. Meggyőződésem, hogy ez méltó bemutatása lesz a magyar filmművészetnek” – állítja Jan Jílek, a filmfesztivál egyik szervezője.
A Focus-program és a retrospektívek is a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlege, a Magyar Filmunió közreműködésével valósulnak meg. A filmszemle keretében David Lean kétszeres Oscar-díjas brit filmrendező életművét is bemutatják. Az 1964-ben alapított Uherské Hradiste-i nyári filmiskola elsősorban a fiataloknak szól. A bemutatókat, vetítéseket beszélgetések követik az alkotókkal és szakemberekkel. A rendezvény rendkívül népszerű, tavaly a nyári filmakadémia filmjeit több mint hatvanezren nézték meg.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.