2010. június 03., 10:242010. június 03., 10:24
Mintegy négyszáz újdonsággal várják a kiadók a közönséget a ma nyíló 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok rendezvényén a budapesti Vörösmarty téren. A központi helyszín, a Vörösmarty tér mellett Budapesten idén is lesznek programok a Váci utcában, illetve a Deák Ferenc utcában, új helyszínként pedig a Holokauszt Emlékközpont csatlakozik a mintegy 250 magyarországi és határon túli könyves céget felvonultató rendezvényhez. A központi helyszínen 152 pavilont állítanak fel, és csak itt mintegy ezer dedikálást tartanak a június 7-éig tartó könyvhéten.
„Jól sikerült könyvhét” készülődik – vélte Tarján Tamás irodalomtörténész a rendezvény „legreprezentatívabb” kiadványának, Esterházy Péter Esti című, hetvenhét rövid prózáját tartalmazó kötetét tartja. A 90. évfordulóra időzítve számos Trianon-kötet jelent meg többek közt a Kráter, a Jaffa és a Mentor kiadónál.
Az újdonságok tíz százaléka ugyanakkor a kommersz irodalomhoz tartozik, s ezek nem mindegyike illeszkedik az ünnepi könyvhét szellemiségéhez – vélte Tarján Tamás, aki kedvenc idei kiadójának a Napkút kiadót nevezte, amely amellett, hogy megjelentette a Szabó Magda-albumot, Ördögszáj címmel Vörös István drámagyűjteményét és Báthori Csaba új kötetét, A hangsúly keresését, kiadta Szentmártoni Szabó Géza Parthenope veszedelme című kötetét, amely két, eddig jórészt ismeretlen Janus Pannonius-szöveget tesz közzé.
| Három helyszínen, Szatmárnémetiben és Beregszászon, Nyíregyházán kedden megkezdődtek a 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok szabolcsi rendezvényei, amelyeken több határon túli író is bemutatkozik. Idén több külső helyszínen, így a kárpátaljai Beregszászon és Szatmárnémetiben, valamint több kisebb határon túli településen tartanak felolvasóesteket és író-olvasó találkozókat. Szatmárnémetiben lesz olyan irodalmi est, melyen a tragikusan elhunyt erdélyi költőre, Hervay Gizellára és férjére, Szilágyi Domokos költőre emlékeznek. Bemutatják Iancu Laura csángó költőnő Névtelen nap című könyvét Nyíregyházán, a magyarországi szerzők közül pedig Czakó Gábor író-újságíró-képzőművész és Juhász Zoltán népzenekutató képviseli a magyar irodalmat a határ menti városokban. |
Az irodalomtörténész az újdonságok közül kiemelte sok egyéb közt Popper Péter, Csányi Vilmos és Persányi Miklós Egymásra nézve című kötetét, Esze Dóra Ellenség – Diétaregényét, valamint Vámos Miklós Kedves Kollégák című kötetét. Tarján Tamás ugyanakkor elismerően szólt az Európa Kiadónál megjelent új Szabó Magda-kötetről is: a Drága Kumacs! Levelek Haldimann Évának című könyvben szerinte az írónő „végigpletykálja” a magyar irodalmat. Idén tizennégy kiadóval több vesz részt a rendezvényen, mint tavaly, s az újdonságok összértéke is kétszázezer forinttal több – összesen 1 076 328 forint – mint az elmúlt évben.
A Napkút Kiadó rekordszámú, öszszesen 22 új kötettel jelentkezik a könyvhéten. A kiadó új köteteit bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón Szondi György, a Napkút Kiadó igazgatója a magyar dráma élő klaszszikusának nevezte a 92 éves Hubay Miklóst, aki élete főműveként beszélt a könyvhétre megjelenő Aztán mivégre az egész teremtés? című, alcíme szerint az Úr és Madách Imre műveinek margójára írt jegyzeteiről.
Magyarázatképpen felelevenítette gyermekkori emlékét, amikor arról nyújtott be bátortalan pályázati munkát a nagyváradi kanonoknak, hogy optimista vagy pesszimista mű-e Madách Tragédiája. Mostani munkája szerinte annak rögzítése, hogyan telepedett meg a lelkében ezután a lelkesedés és a bámulat Madách iránt. Mint kifejtette, számára ebben a műben éppen a máig ható érvényesség a bámulatos, az, hogy akár az eszkimó színt, akár a falanszter bemutatását látva könnyen ráismerhetünk az emberiség válsághelyzeteire, miközben a Tragédia a 21. századhoz is egy jól használható „iránytű” lehet.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.