2011. november 18., 09:152011. november 18., 09:15
Mint írják, sajnálják, hogy két nagyszerű színészkollégájuk, Nagy Csongor és Rappert Gábor elhagyja a társulatot, ahogyan a nyáron felmondott, főként anyagi okokból külföldre távozott két kolléga hiánya is szomorúsággal tölti el őket. „Ugyanakkor nehezen érthetnénk egyet azzal, hogy kollégáink évad közben hagyták ott társulatunkat: az ilyen lépés valamennyiünkre súlyos terheket ró” – olvasható a nyilatkozatban, hozzáteszik ugyanakkor, hogy mindkét színészt bármikor készek „őszinte kollegiális tisztelettel és szeretettel visszafogadni”. „Két vezető színész hirtelen távozása rányomja bélyegét bármely társulat életére és hangulatára, és megingathat egy egész évadot.
Egy művészeti igazgató meggondolatlan eltávolítása azonban romba is döntheti azt” – írják, hozzátéve, hogy kitartanak Keresztes Attila mellett, akinek kétéves munkája nyomán a társulat „a legrangosabb romániai magyar színházak sorába emelkedett”. „A fentiek jegyében arra kérjük a sajtó képviselőit, a helyi politikumot és a közönséget, biztosítsák számunkra a tisztességes alkotómunkához szükséges nyugalmat és háborítatlanságot azzal, hogy elhamarkodott döntések, aláírásgyűjtések, levelek és sajtónyilatkozatok helyett továbbra is látogatják előadásainkat” – szögezték le a társulat tagjai.
Az anyagi gondok egyébként más romániai magyar színtárulat munkáját is veszélyeztetik. Miután szeptember elején az udvarhelyi Tomcsa Sándor-színház kedvelt színésze, Posta Ervin otthagyta a világot jelentő deszkákat, mert pincérként többet tud keresni, most a társulat közönségszervezője, Szarvas Zsuzsanna is távozott, akit nem tudtak alkalmazni munkakönyvvel.
„Az udvarhelyi az egyik legkisebb költségvetéssel működő színház, a fizetések itt is valóban nagyon alacsonyak, és örökösen azzal a dilemmával küzdünk, hogy érdemes-e folytatni, vagy sem” – mondta el a Krónikának Nagy Pál színházigazgató, hozzátéve: ha a színészek nem hivatásként fognák fel ezt a munkát, akkor már régen bezárhatták volna a színházat. Kifejtette: szűkös anyagi lehetőségeikhez mérten póbálják a lehető legjobb körülményeket megteremteni a színészeknek, de bizonyára a társulat minden tagjában felmerült a kérdés, hogy ezt így meddig lehet csinálni.
„Egyelőre a megoldást keressük, és nem a könynyebb utat választjuk, de ha valaki egyénileg úgy dönt, hogy elhagyja a társulatot, az ellen aligha tehetünk. Megpróbáljuk pótolni a hiányzó személyeket, és ha egy mód van rá, csak akkor veszünk fel új embert, ha az legalább olyan jól teljesít, mint az előző” – összegzett az igazgató.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.