Hirdetés

Látogatócsúcs, de gyér eladás a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Látogatói nyüzsgés és eladási pangás jellemezte a vasárnap zárult Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt. Az óriási érdeklődés és az ehhez viszonyított aránylag gyenge bevétel egyetlen magyarázata a gazdasági válság lehet, hisz köztudott, nem a rohanó világ újgazdagjai a leghűbb könyvbarátok. Nagyjából ezt állapította meg a Krónikának nyilatkozó Káli Király István főszervező is, aki az idei, immár tizenhetedik seregszemle ellentmondásos eredményeiről számolt be.

Szucher Ervin

2011. november 14., 06:182011. november 14., 06:18

 „A kínálat gazdagabb és változatosabb volt, mint bármikor. Rengetegen jöttek el, köztük sok fiatal. Sajnos a forgalom visszaesett” – summázta a négynapos rangos eseményt két mondatban a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke.

Vigye, amennyiért gondolja

A kiadók mindent megtettek annak érdekében, hogy az érdeklődőket vásárlásra ösztönözzék. A tetszetős felhozatalt számos bemutatóval fűszerezték, ezen túlmenően pedig lényeges árkedvezményekkel kecsegtettek. A Pont Kiadó például 25 százalékos árleszállítással várta a vevőket, a Pro Print húsz, az Erdélyi Magyar Könyvklub tíz, a Gaudeamus Könyvesbolt pedig 10 és 40 százalék közötti kedvezményekkel árusított. Az egyik standon Egyed Péter, Pomogáts Béla, Ungvári Zrínyi Ildikó, Gregus Zoltán és más szerzők munkáit potom 3 lejért kínálták. A legleleményesebbnek a nagyváradi Riport Kiadó bizonyult, mely „Vigye, amennyiért gondolja” feliratú tábla alatt kínálta termékeit. Persze, ha a potenciális vásárló sértően kevésre gondolt, a fiatal árusok „segítséget nyújtottak” a helyesebb, de kevésbé zsebbarát gondolkodáshoz.

Az évről évre vékonyodó pénztárca jelenségéről szólva, Mihály István marosvásárhelyi pedagógus lapunknak elmondta, hogy ő rendszeres résztvevője a vásárnak, de azt veszi észre magán, hogy tanári fizetéséből egyre kevesebbet szánhat könyvre. „Most csak egy hétlejes fizikakönyvet vettem, azt is azért, hogy támogassam a kollégámat” – vallotta be a tanár. Trombitás Melinda, a főtéri Kobak Könyvesbolt ügyvezetője szerint azonban nem éppen olyan fekete az ördög, mint amilyennek sokan hiszik. „Valóban nehezebben megy az eladás, mint évekkel ezelőtt, de ha kiadóként, kereskedőként alkalmazkodsz a piac igényeihez, nem lehet okod a panaszra” – állapította meg.

A szépirodalomtól a meditációig

Közben a könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, sőt filmvetítések és meditációs tanfolyamok egymást követték – a színház és a belváros különböző sarkaiban. Ha akar, sem juthatott volna el az összesre a kíváncsiskodó, hisz több esemény is zajlott egy időben.

A színház klubtermében Demény Péter mutatta be a Komp-Press legújabb kötetét, Nagy Miklós Kund újságíró beszélgetését Farkas Ibolyával, a Tompa Miklós Társulat művésznőjével. A sorozat szerkesztője külön köszönetet mondott az ismert színésznőnek, amiért vallomásaiban a hajdani bukásokról is épp olyan természetességgel beszél, mint a máig is emlékezetes sikerekről. „Nagy élmény volt Farkas Ibolyával beszélgetni, hisz nem volt olyan kérdés, amire ne válaszolt volna” – méltányolta alanyát a szerző, Nagy Miklós Kund, aki a bemutatón azt kérdezte a művésznőtől, hogy ha most zárulna a beszélgetés, mivel fejezné be? „Azzal, hogy nagyon szeretnék még játszani” – vallotta meg Farkas Ibolya népes közönség előtt. A mintegy száz–százhúsz érdeklődő között azonban egyetlen színészt sem fedeztünk fel.

Lapunk főmunkatársa, Benkő Levente a Szárazajta című könyve második, bővített kiadását hozta el Marosvásárhelyre. A Maniu-gárda magyarellenes vérengzéseit rögzítő kordokumentumról a szakavatottaknak és a második világháború sokak számára máig is tabunak számító székelyföldi mészárlásáról érdeklődő szűkebb körű közönségnek mesélt a számos szemtanút is megszólaltató szerző. Szintén a témához kapcsolódott Gottfried Barna és Nagy Szabolcs A Székely Hadosztály története című kötete is, melyet Berekméri Árpád Róbert mutatott be. Még inkább visszament az időben Pál-Antal Sándor történész, aki a Mentor kiadásában, a Székely székek a 18. században című sorozata újabb kötetében az 1702 és 1722 közötti Aranyosszékről írt.

Hiánypótló munkával jelentkezett Deé Nagy Anikó, aki a Mentornál kiadott Laus Libri című munkájában több mint 750 nyomdászjelvényt mutat be, jelentős segítséget nyújtva a régi könyves szakma kutatói számára.

A Madal Bal Kiadó meditációs kézikönyveit mutatta be a vásáron. A Sri Chinmoy által írt Az öröm szárnyai és Az ember tökéletessége Isten elégedettségére című tanulmányok kapcsán elhangzott, hogy a meditáció az a kulcs, amely megnyitja a belső világ kapuját, hisz minden ember magában hordozza a béke, az öröm és a szeretet végtelen forrását, de nem mindig tudja, hogyan kerüljön kapcsolatba ezzel a forrással. Ahhoz, hogy megtanulja, a Madal Bal képviselői tanfolyamot is indítottak a hétvégén.

Felhozatala és játszósarka által a Gutenberg Kiadó főként a gyerekek neveltetésére fektetett hangsúlyt. Hogy az ott megfordult csöppségek később könyvbaráttá válnak, vagy sem, nem lehet tudni, Kádár Annamária pszichológus Szávai Ilonával, a Pont Kiadó szerkesztőjével folytatott beszélgetéséből ugyanis kiderült, hogy meglepően sok, könyvszerető kisgyerek válik az olvasást kerülő, lázadó kamasszá. Hogy mégse történjék így, nagy felelősség hárul a szülőre és az irodalomtanárra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés