
Fotó: Kristó Róbert
A Kriterion Alapítvány kuratóriuma legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a 2013. évi Kriterion-koszorút Barabási Albert-László fizikusnak adja.
2013. december 23., 16:102013. december 23., 16:10
„A csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére 1996-tól Kriterion-koszorúval jutalmazza azokat a személyiségeket, akik nem csupán az erdélyi magyarság tudástárát gazdagítják és alkotókészségét bizonyítják, hanem értékteremtésüknél fogva Európa és a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget” – olvashatjuk a szervezet kuratóriumának közleményében.
Mint megjegyzik, a kitüntetést jelentős életművel vagy kimagasló alkotásokkal rendelkező történészeknek, nyelvészeknek, irodalomkritikusoknak, színházi rendezőknek, a művészeti életet szervező képzőművészeknek, társadalom- és természettudósoknak ítélték oda.
„Csíkszeredai középiskolai, majd bukaresti és budapesti egyetemi tanulmányok után Barabási Albert-László a komplex hálózatok elméletének területén elért eredményeivel szerzett magának világszerte ismert és elismert tudományos rangot. Magyar matematikusok eredményeit is felhasználó kutatásai lehetővé teszik, hogy közös matematikai modellekkel ne csupán vizsgálni lehessen a legkülönbözőbb tevékenységi területeket, hanem igen fontos, jövőt alapozó döntések is megszülethessenek. Barabási Albert-Lászlót szoros kapcsolatok fűzik a szülőföldjéhez, gyakran látogat haza. A díjat utólagos egyeztetések nyomán egy ilyen alkalommal adja át az alapítvány” – olvasható a Kriterion Alapítvány közleményében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!