Hirdetés

Kortárs köztéri kiállítás nyílt Kolozsváron

Harmonikus párbeszéd címmel afrikai és brazil eredetű hangszerekből összeállított zeneinstallációt állított fel szerdán a kolozsvári Karolina (Muzeului) téren az ecsetgyári művésztelephez tartozó, A teljes kör (Cercul întreg) nevű csoport.

Kiss Előd-Gergely

2013. november 27., 16:042013. november 27., 16:04

2013. november 27., 16:042013. november 27., 16:04

A különleges hangszerekből álló, rögtönzött installáció az AltArt Alapítvány által kezdeményezett, A látható város elnevezésű köztéri kiállítás része, amelyet szerdán nyitottak meg a szervezők Emil Boc, Kolozsvár polgármestere jelenlétében.

Az elöljáró kipróbálta a különböző hangszereket, a xilofon és hárfa tetszett neki leginkább, saját bevallása szerint legszívesebben abba se hagyta volna a zenélést. Szakáts István, az AltArt elnöke, a kiállítás kurátora a Krónikának elmondta: a rendhagyó tárlat összesen kilenc munkát tartalmaz, kilenc különböző helyszínen. „Gyakorlatilag az egész várost lefedjük, az érdeklődők találkozhatnak a különböző installációkkal többek közt a Monostor negyedben, a vasútállomáson, több parkban és a 8-as busz vonalán végig, hiszen az egyik buszt átalakították mozgó kertté” – magyarázta Szakáts István.

Bogdan Rakolcza zenész, a Karolina téri installációt kivitelező csoport tagja elmondta: a hangszerek úgy vannak behangolva, hogy egymással is harmóniában legyenek, így bárki használhatja azokat, egyszerre öt ember is tud játszani rajtuk. „Egy olyan installációról van szó, amely zenei párbeszédre hívja az embereket, ahogy azt őseink is tették. A zene talán a párbeszéd legmagasabb szintű formája, hiszen arról szól, hogy sok ember alárendeli magát a harmónia szervező elvének. Ezek a hangszerek arra csábítanak, hogy egy ideiglenes zenei együttest alkossanak a köztéren az ismerősök és az ismeretlenek egyaránt” – magyarázta Bogdan Rakolcza.

Hozzáfűzte, mintegy egy hétig lesznek kint a hangszerek, tekintettel az időjárásra, azt követően elraktározzák télire vagy kiállítják az Ecsetgyárban, majd tavasszal ismét kihelyeznék őket. A rendhagyó kortárs szabadtéri művészeti tárlat alkotásait egy versenypályázaton választották ki a szervezők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés