
Fotó: Bartha László
2010. október 21., 09:572010. október 21., 09:57
A péntek este bemutatásra kerülő komédiában – mely a színház és a városban működő művészeti egyetem koprodukciójaként jött létre – tizenhárom színész és tucatnyi főiskolás hallgató eleveníti meg a 62 szereplőt. Akad olyan színész, akinek három vagy akár négy szerep is jut. „Nem mondok neveket, de néhány remek alakítás van kilátásban” – előlegezte meg a bizalmat Kincses Elemér, az előadás rendezője, aki egyébként švejkológusnak tartja magát. Első Švejk-kötetét édesapjától 11-12 éves korában kapta, és azóta, amikor minőségi humor segítségével derülni szeretne, mindig leemeli a polcról. Kincses azt is elárulta: olyan sokszor olvasta Hašek regényét, hogy hosszú idézetek elmondására is képes.
A rendező ugyanakkor hozzátette, óriási élményt jelentett számára pontos, komoly és tisztelettudó diákokkal dolgozni. Kincses Kata személyében a művészeti egyetemről került ki a rendező munkatársa is, akárcsak a darab díszlet- és jelmeztervezője, Csizmadia Imola. Kincses Elemér szerint Csizmadia remek munkát végzett, bár nem volt egyszerű dolga, hiszen a produkció rengeteg szereplőt és helyszínt vonultat fel. „Meggyőződésem, hogy ennek a tehetséges lánynak kimondottan jót tett, hogy egy ilyen nehéz munkát kapott” – vélekedett a rendező.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.