
2010. május 05., 10:162010. május 05., 10:16
Nem merült azonban ki enynyiben a témával kapcsolatos filmtermés. Grant Heslov egy igencsak groteszk, parafenoménekből álló „haderőnem” kapcsán forgatott iraki filmet Kecskebűvölők címmel tavaly, amely azonban nem került be az Oscar-jelöltek közé, bár a történet sem túl szokványos (igaz, nem is anynyira rendhagyó), és remek sztárgárda játszik benne George Clooneytól Ewan McGregorig és Kevin Spaceyig, ráadásul nem is annyira rosszul – igaz, nem is annyira kiemelkedően.
Mindebből megállapítható, hogy a Kecskebűvölők meglehetősen ellentmondásos film – jó poénokkal operáló vígjáték, amely azonban mégis meglehetősen vontatottan halad, olyan mozi, amelynek alkotói nem igazán tudták eldönteni, hogy társadalom- és háborús kritikát, vagy egyszerűen egy könnyed, nevettető művet szeretnének készíteni.
A főszereplő egy frusztrált újságíró, Bob (Ewan McGregor), aki a nagy sztorit keresi – és meg is találja, amikor kitör az iraki háború, ő pedig elhatározza, hogy haditudósító lesz. Úgy tűnik, rá is mosolyog a szerencse, hiszen egy olyan, szigorúan titkos egység egyik tagjával, Lynnel (George Clooney) fut össze, akiről kiderül, hogy – legalábbis saját meggyőződése szerint – különleges képességekkel rendelkezik, és titkos küldetésen van. Ennél jobb sztori nem is kellhet egyetlen újságírónak sem, ám a kaland végül nem egészen úgy alakul, ahogy azt Bob elképzelte.
Téved azonban, aki azt hinné, hogy a Kecskebűvölők amolyan számítógép-animált-okkultista-varázslós fantasy: ennél ironikusabban talán még egyetlen film sem viszonyult a parafenomenológia témájához. Egyszerre kap benne jókora fricskát a két esküdt ellenség, az amerikai hadsereg és a hippimozgalom, hiszen a Jeff Bridges alakította Bill Django a vietnami háborúban szerzett sebesülést követően, ezoterikus tanokkal foglalkozó hippikommunákban szedi össze a tudatalatti katonai alkalmazásával kapcsolatos „módszertanának” alapjait, amelynek gyakorlására aztán a védelmi tárca nem csupán önkénteseket, de pénzt és helyszínt is biztosít.
| The Men Who Stare at Goats. Amerikai–angol vígjáték, 94. perc, 2009. Rendezte: Grant Heslov. Producer: George Clooney, Paul Lister. Szereplők: Ewan McGregor, George Clooney, Jeff Bridges, Kevin Spacey, Robert Patrick. Írta: Jon Ronson regénye alapján Peter Straughan. Kép: Robert Elswit. Zene: Rolfe Kent. Értékelés az 1-10-es skálán: 7 |
A film egyik központi motívuma a hit kérdése, hiszen az okkult tanokkal való foglalkozás e nélkül mit sem ér. Márpedig hitből nincs hiány, hiszen az Első Föld Zászlóalj tagjai egytől egyig mélységesen hisznek saját képességeikben, annak ellenére, hogy a külvilág – beleértve a nézőket is – azokból mit sem tapasztal. Az állítólag valóban megtörtént eseményeken alapuló történet keserédes bírálata annak a szemléletnek, amelynek értelmében a katonai célok eléréséhez semmi sem drága, még az sem, ha magukat Jedi-lovagoknak képzelő ködevőket tartanak el az adófizetők pénzéből. (A film egyik legjobb poénja amúgy, amikor Clooney a Bobot alakító Ewan McGregornak – aki a Csillagok háborújában Obi-Wan Kenobit alakította – magyarázza, milyenek is valójában a Jedik). A zászlóalj komolyságáról sokat elárul a film címéül is szolgáló becenevük, hiszen a „katonai” kiképzés részeként kecskékkel kell farkasszemet nézniük, hogy mentális erejüket felhasználva állítsák meg a jobb sorsra érdemes hasított körmű állatok szívét.
Van ennél keményebb kritika is: testközelből szembesülünk azzal, hogyan viselkednek Irakban az ott gyakorlatilag zsoldosként tevékenykedő amerikai őrző-védő szolgálatok emberei, akik a fehér ember gőgjével felvértezve gyakorlatilag mindent megtesznek annak érdekében, hogy az irakiak zsigerből gyűlöljék a „felszabadítókat.”
A szereplőgárda nem is lehetett volna pazarabb, igaz, McGregor kissé a háttérbe húzódik, de így legalább Clooney annál inkább a középpontba kerül, és ki is használja a lehetőséget, hiszen végig a hátán viszi a filmet. Nem utolsó élmény azonban Jeff Bridges sem a kiégett, egykor volt idealista parafenomén szerepében.
Mégis, a Kecskebűvölők a számos élvezhető poén és ötletes jelenet ellenére képtelen egységes egész hatását kelteni. Ritmusa túlságosan vontatott egy vígjátékhoz, míg a háborús drámához, a háború kritikájához túlságosan könnyed. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne nyújtana kellemes – és néha elgondolkodtató – kikapcsolódást.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.