Közelkép: parafenomének egyenruhában

Nem merült azonban ki enynyiben a témával kapcsolatos filmtermés. Grant Heslov egy igencsak groteszk, parafenoménekből álló „haderőnem” kapcsán forgatott iraki filmet Kecskebűvölők címmel tavaly, amely azonban nem került be az Oscar-jelöltek közé, bár a történet sem túl szokványos (igaz, nem is anynyira rendhagyó), és remek sztárgárda játszik benne George Clooneytól Ewan McGregorig és Kevin Spaceyig, ráadásul nem is annyira rosszul – igaz, nem is annyira kiemelkedően.
Mindebből megállapítható, hogy a Kecskebűvölők meglehetősen ellentmondásos film – jó poénokkal operáló vígjáték, amely azonban mégis meglehetősen vontatottan halad, olyan mozi, amelynek alkotói nem igazán tudták eldönteni, hogy társadalom- és háborús kritikát, vagy egyszerűen egy könnyed, nevettető művet szeretnének készíteni.

A főszereplő egy frusztrált újságíró, Bob (Ewan McGregor), aki a nagy sztorit keresi – és meg is találja, amikor kitör az iraki háború, ő pedig elhatározza, hogy haditudósító lesz. Úgy tűnik, rá is mosolyog a szerencse, hiszen egy olyan, szigorúan titkos egység egyik tagjával, Lynnel (George Clooney) fut össze, akiről kiderül, hogy – legalábbis saját meggyőződése szerint – különleges képességekkel rendelkezik, és titkos küldetésen van. Ennél jobb sztori nem is kellhet egyetlen újságírónak sem, ám a kaland végül nem egészen úgy alakul, ahogy azt Bob elképzelte.

Téved azonban, aki azt hinné, hogy a Kecskebűvölők amolyan számítógép-animált-okkultista-varázslós fantasy: ennél ironikusabban talán még egyetlen film sem viszonyult a parafenomenológia témájához. Egyszerre kap benne jókora fricskát a két esküdt ellenség, az amerikai hadsereg és a hippimozgalom, hiszen a Jeff Bridges alakította Bill Django a vietnami háborúban szerzett sebesülést követően, ezoterikus tanokkal foglalkozó hippikommunákban szedi össze a tudatalatti katonai alkalmazásával kapcsolatos „módszertanának” alapjait, amelynek gyakorlására aztán a védelmi tárca nem csupán önkénteseket, de pénzt és helyszínt is biztosít.

A film egyik központi motívuma a hit kérdése, hiszen az okkult tanokkal való foglalkozás e nélkül mit sem ér. Márpedig hitből nincs hiány, hiszen az Első Föld Zászlóalj tagjai egytől egyig mélységesen hisznek saját képességeikben, annak ellenére, hogy a külvilág – beleértve a nézőket is – azokból mit sem tapasztal. Az állítólag valóban megtörtént eseményeken alapuló történet keserédes bírálata annak a szemléletnek, amelynek értelmében a katonai célok eléréséhez semmi sem drága, még az sem, ha magukat Jedi-lovagoknak képzelő ködevőket tartanak el az adófizetők pénzéből. (A film egyik legjobb poénja amúgy, amikor Clooney a Bobot alakító Ewan McGregornak – aki a Csillagok háborújában Obi-Wan Kenobit alakította – magyarázza, milyenek is valójában a Jedik). A zászlóalj komolyságáról sokat elárul a film címéül is szolgáló becenevük, hiszen a „katonai” kiképzés részeként kecskékkel kell farkasszemet nézniük, hogy mentális erejüket felhasználva állítsák meg a jobb sorsra érdemes hasított körmű állatok szívét.

Van ennél keményebb kritika is: testközelből szembesülünk azzal, hogyan viselkednek Irakban az ott gyakorlatilag zsoldosként tevékenykedő amerikai őrző-védő szolgálatok emberei, akik a fehér ember gőgjével felvértezve gyakorlatilag mindent megtesznek annak érdekében, hogy az irakiak zsigerből gyűlöljék a „felszabadítókat.”

A szereplőgárda nem is lehetett volna pazarabb, igaz, McGregor kissé a háttérbe húzódik, de így legalább Clooney annál inkább a középpontba kerül, és ki is használja a lehetőséget, hiszen végig a hátán viszi a filmet. Nem utolsó élmény azonban Jeff Bridges sem a kiégett, egykor volt idealista parafenomén szerepében.

Mégis, a Kecskebűvölők a számos élvezhető poén és ötletes jelenet ellenére képtelen egységes egész hatását kelteni. Ritmusa túlságosan vontatott egy vígjátékhoz, míg a háborús drámához, a háború kritikájához túlságosan könnyed. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne nyújtana kellemes – és néha elgondolkodtató – kikapcsolódást.