Hirdetés

Közelkép: egy kultikus búcsú krónikája (A Kispálfilm)

Egy kultikus együttesnek a felbomlása is kultikus esemény. Ezt bizonyította idén a Kispál és a Borz, hiszen Lovasi András legendás bandájának nyári búcsúkoncertje – legalábbis a rajongók szerint – az idei év egyik legjelentősebb eseményének minősül. Márpedig egy ilyen eseménynek – és egy ilyen bandának – méltó emléket kell állítani.

Balogh Levente

2010. december 08., 09:082010. december 08., 09:08

Így gondolta ezt Merényi Dávid fotográfus is, aki saját bevallása szerint akkor döntött úgy, hogy – korábbi klipes „kiruccanásaiból” tapasztalatot merítve – filmet készít a Kispál búcsújáról, amikor a rádióban meghallotta, hogy az együttes a Szigeten tartja utolsó fellépését.

Lovasi András és a többiek pedig vevők voltak az ötletre, így születhetett meg a Napozz Holddal című film, amely közel másfél órában mutatja be a legjelentősebb magyar alternatív zenekar utolsó fellépését – közben pedig a próbafolyamatot is láthatjuk, és számos kulisszatitokkal is megismerkedhetünk az együttes történetéből.

Napozz Holddal – A Kispálfilm
Magyar koncertfilm, 2010, 85 perc.
Producer: Merényi Dávid, Kázmér Miklós.
Rendezte: Merényi Dávid.
Szereplők: Lovasi András, Kispál András, Leskovics Gábor, Dióssy D. Ákos, Brautigam Gábor, Mihalik Ábel, Ózdi Rezső, Szűcs Krisztián. Operatőr: Szőke Dániel, Nagy Bálint.
Értékelés az 1–10-es skálán: 9

Bár a filmre az erdélyi rajongók keserű szájízzel gondolhatnak, hiszen a forgalmazó és az itteni szervezők közötti nézeteltérések miatt a Nagyváradra és a Kolozsvárra tervezett bemutató, amelyet a magyarországival egy időben kellett volna megtartani, elmaradt, ez egy igazi Kispál-fanatikust nem csüggeszthet el: a Napozz Holddal az egyetlen mozis vetítést követően hozzáférhető DVD-n is, így nem jelent nagy erőfeszítést a beszerzése.

Merényi abban az értelemben klasszikus koncertfilmet készített, hogy láthatjuk és hallhatjuk a legnépszerűbb számokat, valamint a tomboló közönséget, ám mégsem egy száz százalékban szokványos koncertfilmmel van dolgunk.

Hiszen a kronológiai sorrend amolyan tarantinósra sikeredett: a nyitójelenetben például a koncert legutolsó mozzanatát láthatjuk, amikor Lovasi a banda többi tagjával és a meghívott vendégelőadókkal együtt „csoportképet” készíttetett a közönséggel. A csapongás ezt követően is megmarad, a számok nem feltétlenül abban a sorrendben hangzanak el, mint a koncerten, viszont ez nem is igazán fontos.

Az viszont igen, hogy számos konyhatitokra fény derül, hiszen a klipszerűen rendezett, gyors vágásokkal és imbolygó kézi kamerával felvett képekkel tarkított koncertjelenetek között a próbatermi vagy a Lovasi házának teraszán „elkövetett” dzsemmelést is végigkövethetjük, emellett pedig néhány ismert dal keletkezési körülményeinek rejtelmeibe is beavatnak a tagok.

Megtudhatjuk azt is, honnan származik a banda neve, de az Emese, a Húsrágó, Hídverő vagy a Szívrablás című szám születésének sztoriját is fölelevenítik. És természetesen az önkritika sem hiányozhat: Lovasi például azt is bevallja, hogy néhány számuk – így például a Modellezés almával című is – nem más, mint egyszerű, „öncélú alternatív f...verés”. Bónuszként meg még azt is megtudhatjuk, hogy Kispál szerint Lovasi „kissmanyis hangon” énekel.

Összességében elmondható, hogy a Napozz Holddal Kispál-rajongóknak kötelező darab, de nem csak a fanatikusok nézhetik-hallgathatják lelkesedéssel. A film ugyanis azok számára is tartalmaz érdekességeket, akik nem a Kispál-összes akkordjaira kelnek és fekszenek, ráadásul a zene is jó – így például akár még házibulikban is lejátszható. Akár többször is egymás után.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés