Hirdetés

Közelkép: Mad Maxbe oltott Képes Biblia

A legkevésbé bibliai bibliai filmként jellemezte legújabb, Noé című filmjét Darren Aronofsky rendező, és amellett, hogy igazat adunk neki, meg kell jegyeznünk azt is, hogy ezzel nem is lenne semmi baj.

Balogh Levente

2014. április 14., 19:342014. április 14., 19:34

Azzal már igen, hogy a rettenetesen hosszúra nyújtott film meg sem közelíti Aronofsky korábbi filmjeinek – Fekete hattyú, A pankrátor, Rekviem egy álomért – színvonalát, amelyekhez képest most egy lassan folydogáló, melodramatikus fantasy-szerűséget álmodott a képernyőre.

A történet mindenki számára közismert, az egyik legalapvetőbb bibliai mítoszt dolgozza fel. Mivel azonban maga az alapmítosz meglehetősen rövid, Aronofsky megspékelte jó néhány további szereplővel, külső és belső konfliktusokkal, valamint egy kisebb seregnyi földöntúli lénnyel.

A film sajátossága, hogy már a sztori legelején, az özönvíz előtt igazi, a Mad Max-filmek világát idéző posztapokaliptikus tájat látunk, amelyben kivágott fák száraz csonkjai meredeznek a szürke, sivár pusztaságban, amelyet itt-ott elszórt emberi csontok tarkítanak. A nézőnek az az érzése támad: ezért bizony nem lesz kár, ha elpusztul.

Az előzményekről megtudjuk, hogy a teremtést, Ádám és Éva Paradicsomból történő kiűzetését, illetve a Káin-féle testvérgyilkosságot követően az emberek olyan ipari civilizációt hoztak létre, amely felélte a Föld szinte összes erőforrását, és az önzés és a kegyetlenség uralkodott el. Ezért a Teremtő haragra gerjedt, és úgy döntött: elpusztítja az emberiséget.

Noé és családja ugyanakkor – lévén nem Káin-ivadék – más elbírálás alá esik. A főszereplő és famíliája amúgy is amolyan hippi-életmódot folytat, a civilizációtól elhúzódva, a pusztaságban él, megpróbálva elkerülni a gyilkos indulattól fűtött, élelmet keresve portyázó embercsoportokkal való találkozást. A Teremtő ennek nyomán őt választja ki a túlélésre és az élővilág megmentésére, ám a többi ember az irigység és a túlélés ösztönétől hajtva megpróbálja keresztülhúzni a számításait.

A bibliai alaptörténetnek önmagában – azon kívül, hogy az igazak megússzák a Teremtő haragját – nincs sok tanulsága, ezért aztán a történetet ki kellett bővíteni egy velejéig romlott, elvetemült antagonistával, illetve egy belső, morális konfliktussal, amely Noéban zajlik le. Azonban mindkét elem meglehetősen elnagyoltra sikeredett. A főellenség, a romlottság megtestesítőjeként bemutatott uralkodó – aki azért a Teremtő vélt szándéka előtt földig hajló Noéval szemben egyben az emberi büszkeséget és küzdeni akarást is megjeleníti – néha szinte karikatúraszerűen gonosz.

Noé erkölcsi meghasonlásában már lenne némi spiritusz, hiszen – hasonlóan a mai tömegszerencsétlenségek túlélőihez – ő sem képes feldolgozni azt, hogy miért ő maradt életben, másrészt olyannyira eluralkodik rajta az emberi nemmel szembeni gyűlölet, hogy már a saját családjában is a Teremtő akaratával szembeni szembeszegülés lehetőségét látja, ezért minden áron meg akarja akadályozni, hogy fennmaradjon az emberi nem.

A konfliktus feloldása azonban nagyon mesterkéltre és melodramatikusra sikeredett, ami azzal együtt, hogy a történet indokolatlanul hosszú és néhol unalmas – egy órával kevesebb játékidő is simán belefért volna –, teljesen agyonvágja a filmet.

Az alkotáshoz nem sokat tesz hozzá a 3D és a bukott angyalok amúgy ötletesen ábrázolt serege sem, a színészek közül pedig csak a Matuzsálemet alakító Sir Anthony Hopkinst és a Noé menyét, Ilát játszó Emma Watsont érdemes megemlíteni: Russel Crowe a címszerepben akkor sem nyújt meggyőző alakítást, ha a szerep kedvéért pátriárkaszakállat növesztett, és fölszedett néhány kilót. A Noéval Aronofsky túl sokat akart markolni.

A bibliai körítésbe ágyazott, de a mának üzenő, a Föld erőforrásait ma is agresszíven felélő emberséget ostorozó vádiratnak szánt film a gyakran közhelyes, vontatott történet miatt nem sokkal több egy Mad Maxbe oltott Képes Bibliánál. n Balogh Levente

Noé (Noah. Amerikai filmdráma, 134 perc, 2014). Rendezte: Darren Aronofsky. Szereplők: Russell Crowe, Emma Watson, Logan Lerman, Jennifer Conelly, Kevin Durand, Sir Anthony Hopkins, Douglas Booth. Írta: Darren Aronofsky, Ari Handel. Kép: matthew Libatique. Zene: Clint Mansell.

Értékelés az 1-10-es skálán: 6

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés