
2012. január 16., 12:142012. január 16., 12:14
A Livres Hebdo könyves hetilap adatai szerint 480 új könyv jelent meg vagy van előkészületben – ami azonban 5,5 százalékkal kisebb szám, mint amit a 2011-es start hozott. Az újdonságok közül 311 francia szerző műve (a szerzők közül 55 az elsőkönyves író), 169 pedig fordítás.
Mint arról a L\'Express írt, már megjelenése előtt nagy port vert fel Anne Wiazemsky regénye. Az önéletrajzi jellegű mű (Une année studieuse – Gallimard kiadó) a szerző tizenharmadik könyve, és irodalmi-művészeti forrásként is érdekes. Az írónő egyik nagyapja François Mauriac, a nagy katolikus író volt. Anne Wiazemsky feleleveníti a nála csaknem húsz évvel idősebb Jean-Luc Godard-ral, a francia Új Hullám híres filmrendezőjével megélt ifjúkori szerelmi történetét és 1967-ben, 20 évesen kötött házasságát, s a szenzációnak számító kapcsolat miatti média-ostromot.
A későbbi írónő a kapcsolat kezdetén csak 17 éves volt, és az akkor már 80 éves Mauriac fenntartással fogadta unokájának a „kínai korszakát” élő Godard-ral való szerelmét, de végül meggyőződve annak őszinteségéről, beleegyezését adta.
Mi több, tréfásan megjegyezte: Jean-Luc Godard felmenőjévé válni, micsoda elismerés! Anne Wiazemsky Godard oldalán olyan személyiségekkel találkozott, mint Truffaut, Bertolucci, Jeanne Moreau, Daniel Cohn-Bendit és mások, az olvasó a kor kultúrtörténetébe csöppen.
Gilles Leroy, a 2007 évi Goncourt-díjas idei könyve szintén önéletrajzi ihletésű szerelmi történet. Egy ötvenes éveiben járó író és a 26 éves Marian – egy Bukarestben megismert fiatal nő – bonyolult kapcsolatát rajzolja meg. (Dormir avec ceux qu\'on aime - Mercure de France kiadó).
Philippe Sollers még mélyebben megy vissza saját múltjába, gyermekkorát eleveníti fel új regényében (L\'éclaircie – Gallimard kiadó).
Franz-Olivier Giesbert író, újságíró, műsorvezető (Dieu, ma mère et moi - Gallimard kiadó) egyfajta naplót nyújt át olvasmányairól, utazásairól, az Istenről, anyjáról és magamagáról elmélkedve. Olyan filozófusokról és írókról ír, mint Assisi Szent Ferenc, Julien Green vagy Simone Weil, de beszámol saját hitéről is, amely a kereszténység és a panteizmus keveréke.
Michel Onfray, aki korábban egy filozófiatörténeti munkájával vált ismertté, ezúttal Albert Camus, a nagy francia író intellektuális életrajzát írta meg. (L\'ordre libertaire – Mercure de France kiadó).).
Philippe Besson regénye (Une bonne raison de se tuer – Julliard kiadó) Los Angelesben játszódik, Barack Obama amerikai elnök megválasztásának napján, és több zsákutcába jutott életsors találkozásáról szól.
Persze senki sem mondhatja meg, hogy az előzetesen a legnagyobb érdeklődést kiváltó könyvekből és a további 473 regényből melyik válik majd az év első felének legnagyobb francia könyvsikerévé.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.