2012. augusztus 09., 12:132012. augusztus 09., 12:13
A közszolgálati televízió átszervezési tervén külső szakértők bevonásával egy 27 tagú bizottság dolgozik – nyilatkozta Lucia Hosu Longin, az RTV igazgatótanácsi tagja a Bursa című pénzügyi napilapnak.
Az átszervezés során a köztelevízió megválik mintegy ezer alkalmazottjától, karcsúsítják a vezetőségi struktúrát – mondta Hossu Longin. Hozzátette, a televízió jelenlegi hét csatornája közül többet megszüntetnek.
„A elbocsátás előtt álló alkalmazottak egy része áldozat, hiszen ők dolgoznak, azonban sokan vannak olyanok is, akik semmit nem csinálnak, viszont hatalmas fizetést kapnak” – fogalmazott Lucia Hosu Longin.
Mint mondta, olyan alkalmazottjai is vannak a köztelevíziónak, akik korábbi televíziós tapasztalat nélkül 7000 lejes havi fizetést visznek haza. Az elbocsátásokat a dolgozók hatékonyságénak elbírálása nyomán hajtják végre – tette hozzá.
Lucia Hossu Longin szerint az átszervezési terv végrehajtásával a köztelevízió mintegy 60 millió eurót takaríthat meg.
Az RTV súlyos pénzügyi helyzetben van, tavalyi vesztesége 160,8 millió lej volt, míg 2010-ben 162 millió lejes mínusszal zárták az évet.
Az átszervezést a kormány kérte júniusban, egyúttal ismét megnyitva a köztelevízió bankszámláit, amelyeket az adóhatóság zárt le egy hónappal korábban. A májusi adatok szerint az RTV 308 millió lejjel tartozott az államnak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.