Hirdetés

Korunk fausti szerződése – Újabb ősbemutató Kolozsváron

Egy héten belül két ősbemutatóra kerül sort a Kolozsvári Állami Magyar Színházban: Visky András és Robert Woodruff közös projektje, a Caravaggio Terminal kedd esti premierje után vasárnap este a Serena in X-tremis című előadás ősbemutatójával zárja a 2013/2014-es évadot a sétatéri teátrum a nagyteremben.

Krónika

2014. június 24., 16:262014. június 24., 16:26

Stephanie Robinson, Theodore Shank és Adele Edling Shank amerikai szerző első közös musicaljével 2011-ben egy workshop keretében találkozott először a társulat, a három éve kezdődött projekt Albu István rendezésében koncert-előadásként valósul meg.

Az elsősorban a fiatal generációt célzó produkció a fausti szerződés átírása mai körülményeinkre: korunk embere a sikerért cserébe adja el lelkét. Serena, az előadás főszereplője életútja során megtapasztalja a siker és médiasztárság bódító örömét, az illúziók világának gyors szertefoszlását és lelepleződését egyaránt.

A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón Vajna Noémi, az előadás dramaturgja elmondta, az eredetileg musical-tanmese alcímet viselő művet végül koncert-előadássá nevezték át, mivel az élőzene segítségével szeretnék megmutatni a szereplők fejlődését. Albu István rendező szerint az egyáltalán nem szokványos zenén keresztül sikerül olyan tartalmakat is kifejezni, melyek prózában elmondhatatlanok lennének.

Az előadás egy fiatal alkotócsoport közös munkájaként jött létre. Albu István rendező mellett Vajna Noémi dramaturg, Tenkei Tibor díszlettervező, Bocskai Gyopár jelmeztervező, Gyenes Ildikó koreográfus vett részt az előadás létrehozásában, Ferenczy Botond a graffitiket készítette, Kerekes Zsolt a videóbejátszásokat, Kruppa Noémi pedig az animációkat jegyzi.

Az előadásban Vatány Zsolt, Sigmond Rita, Laczkó Vass Róbert, Váta Loránd, Marosán Csaba színész lépnek fel. Élőben zenél a színészek által alapított Loose Neckties Society zenekar. A kolozsvári társulat a produkcióban másodéves színészhallgatókból álló karral egészül ki. Az ősbemutató bevételét a Kolozsvári Állami Magyar Színház az Európai Színházi Unió által kezdeményezett gyűjtés keretében a balkáni árvízkárosultak megsegítésére ajánlja fel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés