2010. december 22., 10:202010. december 22., 10:20
A budapesti bemutatón Beer Miklós váci püspök is megjelent, aki megáldotta a sorozatot. „Nagy vállalkozásba fogtunk most induló, 26 kötetes sorozatunkkal. Közreadni az összes magyar király és fejedelem történetét – méghozzá könnyed, olvasmányos stílusban, lehetőleg kerülve az e témákra oly sokszor jellemző, száraz előadásmódot.
Felkelteni a 21. század olvasójának érdeklődését e régen élt, jelentős személyek iránt, akik közt volt kiváló politikus, nagy államférfi, esendő ember is” – írja a kiadó a könyvsorozatról. A könyvek nemcsak a magyar uralkodókat hozzák közelebb az olvasókhoz, de egész korukat, azokat a viszonyokat, amelyek között éltek, a mai ember számára sokszor nehezen elképzelhető szokásokat, életmódot is szemléletesen bemutatják.
A sorozat végigvezet a magyar középkoron, az Árpád-házi királyok hosszú során, majd tovább, az Anjouk, Zsigmond és Mátyás korán át, a szétszakadt országban regnáló különféle fejedelmek idejéig, végül bemutatja a Habsburgokat, akik az uralkodói címet viselték egészen a magyar királyság felbomlásáig, 1918-ig.
A vörösiszap-károsultaknak szánt adományt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közvetítésével juttatja el az érintetteknek. Az adományt a bemutatón Baráz Miklós, a kiadó igazgatója jelképesen átadta Győri-Dani Lajosnak, a szeretetszolgálat alelnökének.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.