
Fotó: A szerző felvétele
– Egy nemrég szervezett könyvbemutatón a dokumentumkötetet méltató Becsek-Garda Dezsõ történész Önt „lábon járó levéltárnak” nevezte. Mivel érdemelte ki a szokatlan titulust?
– Talán azzal, hogy a szabadidõmet és jelentõs anyagi forrásokat arra fordítok, hogy dokumentumokat, képeslapokat, térképeket gyûjtsek Maroshévízrõl és környékérõl. Az eredeti, illetve fénymásolt dokumentumokból mára meglehetõsen tekintélyes menynyiséggel rendelkezem, de korántsem annyival, mint amennyit a magaménak szeretnék tudni.
– Hogyan zajlik a gyûjtõmunka?
– Nagyrészt levéltárakból gyûjtök: Marosvásárhelyrõl, Kolozsvárról és Budapestrõl. Bécsben is voltam, az ottani levéltárból is hoztam adatokat. A képeslapokat pedig régiségbörzékrõl szerzem be. Brassóban például háromhavonta szerveznek ilyen eseményt, ahová rendszeresen eljárok, de Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Aradon is megfordulok. Budapesten aukciós házak vannak, igyekszem oda is eljutni, és licitálok a hévízi dokumentumokra. Szerencsés helyzetben vagyok, mert egyedüli maroshévíziként egy árverésen olcsóbban jutok hozzá mindenhez, míg például a marosvásárhelyi kollégáim, akik többen vannak, felverik az árat. Ezenkívül idõs emberek útbaigazításával padlásokon rég elfelejtett dobozok, ládák után kutatok, itt mindig találok valami érdekeset. Így leltem rá például egy olyan sörösüveg dugójára, amit még az elsõ világháború idején mûködõ maroshévízi sörgyárban használtak. De összegyûjtöm a régi fényképeket, jelvényeket, iratokat, leveleket – egyszóval mindent, amit más kidobni való kacatnak minõsít.
– Honnan ez a gyûjtõszellem?
– Valószínûleg édesapámtól örököltem, õ is mindent gyûjtött, ami Maroshévízzel kapcsolatos volt. Volt neki egy füzete, abba jegyzett le minden adatot, hisz abban az idõben nem volt fénymásoló. A halála után igyekeztem a munkáját folytatni. Nem volt egyszerû feladat, mert a régi rendszerben nem kedvelték azokat, akik régiségek után kutattak. Az is elõfordult 1987-ben, hogy a budapesti Országos Széchényi Könyvtárból szerzett Maroshévíz-térkép fénymásolatát az ingem alatt loptam át a határon.
– Urmánczy Nándor tevékenységérõl nem írnak a szakkönyvek, tulajdonképpen a magyar történelem egy fehér foltját próbálja ismertté tenni a dokumentumkötetével. Mivel magyarázza, hogy a hivatalos történetírás megfeledkezett a maroshévízi báró munkásságáról?
– A feledés a kommunista rezsim politikájának tudható be. Urmánczy Nándornak az 1940-es években – a halála után – szobrot akartak állítani Maroshévízen. A Margitszigeten a templom mellé márványból padot építettek, három dombormûvel és egy szökõkúttal. Ugyanis a bárónak ezen a helyen állt az a kedvenc padja, ahová a két lányával gyakran kijárt pihenni. Ezt a padot 1945-ben az orosz tankok széttörték.
– Miért lenne fontos többet tudnunk Urmánczy Nándorról?
– Elsõsorban azért, mert országgyûlési képviselõ volt, õ hozta létre az elsõ székely nemzeti tanácsot, és õ készíttette el az elsõ ereklyés zászlókat. Neki köszönhetõ, hogy az elsõ világháború után Sopron és környéke nem került osztrák fennhatóság alá, õ ugyanis csapatot toborzott, hogy megvédje a területet. Ugyanezt akarták tenni Erdélyben is, sajnos, maroknyi „honvédõ csapata” kevésnek bizonyult a túlerõvel szemben.
– Melyek a báró azon jelentõsebb intézkedései, amelyek közvetlenül Erdélyt érintették?
– Maroshévízen õ hozta létre az elsõ állami iskolát, kórházat, futballcsapatot, az elsõ helyi újságot. Ezenkívül õ szorgalmazta a Déda–Gyergyószentmiklós közötti vasútvonal kiépítését, a trianoni béke után az õ javaslatára készült el a Magyar Hiszekegy. Budapesten több szobrot is állíttatott, ezek többségét azonban a háború után tönkretették.
– Mennyire élõ Urmánczy Nándor emléke a szülõvárosában?
– Sajnos teljesen feledésbe merült: sem utca, sem tér nem viseli a nevét. Létezik még az Urmánczy-strand, amit az õ családja építtetett, és létezik egy Urmánczy János-cserkészcsapat. Tervezem azonban egy Urmánczy-emléknap szervezését szeptember 6-án, a báró születésnapján, és szeretnénk egy szobrot is állítani neki a templomkertben.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.