
Fotó: A szerző felvétele
– Egy nemrég szervezett könyvbemutatón a dokumentumkötetet méltató Becsek-Garda Dezsõ történész Önt „lábon járó levéltárnak” nevezte. Mivel érdemelte ki a szokatlan titulust?
– Talán azzal, hogy a szabadidõmet és jelentõs anyagi forrásokat arra fordítok, hogy dokumentumokat, képeslapokat, térképeket gyûjtsek Maroshévízrõl és környékérõl. Az eredeti, illetve fénymásolt dokumentumokból mára meglehetõsen tekintélyes menynyiséggel rendelkezem, de korántsem annyival, mint amennyit a magaménak szeretnék tudni.
– Hogyan zajlik a gyûjtõmunka?
– Nagyrészt levéltárakból gyûjtök: Marosvásárhelyrõl, Kolozsvárról és Budapestrõl. Bécsben is voltam, az ottani levéltárból is hoztam adatokat. A képeslapokat pedig régiségbörzékrõl szerzem be. Brassóban például háromhavonta szerveznek ilyen eseményt, ahová rendszeresen eljárok, de Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Aradon is megfordulok. Budapesten aukciós házak vannak, igyekszem oda is eljutni, és licitálok a hévízi dokumentumokra. Szerencsés helyzetben vagyok, mert egyedüli maroshévíziként egy árverésen olcsóbban jutok hozzá mindenhez, míg például a marosvásárhelyi kollégáim, akik többen vannak, felverik az árat. Ezenkívül idõs emberek útbaigazításával padlásokon rég elfelejtett dobozok, ládák után kutatok, itt mindig találok valami érdekeset. Így leltem rá például egy olyan sörösüveg dugójára, amit még az elsõ világháború idején mûködõ maroshévízi sörgyárban használtak. De összegyûjtöm a régi fényképeket, jelvényeket, iratokat, leveleket – egyszóval mindent, amit más kidobni való kacatnak minõsít.
– Honnan ez a gyûjtõszellem?
– Valószínûleg édesapámtól örököltem, õ is mindent gyûjtött, ami Maroshévízzel kapcsolatos volt. Volt neki egy füzete, abba jegyzett le minden adatot, hisz abban az idõben nem volt fénymásoló. A halála után igyekeztem a munkáját folytatni. Nem volt egyszerû feladat, mert a régi rendszerben nem kedvelték azokat, akik régiségek után kutattak. Az is elõfordult 1987-ben, hogy a budapesti Országos Széchényi Könyvtárból szerzett Maroshévíz-térkép fénymásolatát az ingem alatt loptam át a határon.
– Urmánczy Nándor tevékenységérõl nem írnak a szakkönyvek, tulajdonképpen a magyar történelem egy fehér foltját próbálja ismertté tenni a dokumentumkötetével. Mivel magyarázza, hogy a hivatalos történetírás megfeledkezett a maroshévízi báró munkásságáról?
– A feledés a kommunista rezsim politikájának tudható be. Urmánczy Nándornak az 1940-es években – a halála után – szobrot akartak állítani Maroshévízen. A Margitszigeten a templom mellé márványból padot építettek, három dombormûvel és egy szökõkúttal. Ugyanis a bárónak ezen a helyen állt az a kedvenc padja, ahová a két lányával gyakran kijárt pihenni. Ezt a padot 1945-ben az orosz tankok széttörték.
– Miért lenne fontos többet tudnunk Urmánczy Nándorról?
– Elsõsorban azért, mert országgyûlési képviselõ volt, õ hozta létre az elsõ székely nemzeti tanácsot, és õ készíttette el az elsõ ereklyés zászlókat. Neki köszönhetõ, hogy az elsõ világháború után Sopron és környéke nem került osztrák fennhatóság alá, õ ugyanis csapatot toborzott, hogy megvédje a területet. Ugyanezt akarták tenni Erdélyben is, sajnos, maroknyi „honvédõ csapata” kevésnek bizonyult a túlerõvel szemben.
– Melyek a báró azon jelentõsebb intézkedései, amelyek közvetlenül Erdélyt érintették?
– Maroshévízen õ hozta létre az elsõ állami iskolát, kórházat, futballcsapatot, az elsõ helyi újságot. Ezenkívül õ szorgalmazta a Déda–Gyergyószentmiklós közötti vasútvonal kiépítését, a trianoni béke után az õ javaslatára készült el a Magyar Hiszekegy. Budapesten több szobrot is állíttatott, ezek többségét azonban a háború után tönkretették.
– Mennyire élõ Urmánczy Nándor emléke a szülõvárosában?
– Sajnos teljesen feledésbe merült: sem utca, sem tér nem viseli a nevét. Létezik még az Urmánczy-strand, amit az õ családja építtetett, és létezik egy Urmánczy János-cserkészcsapat. Tervezem azonban egy Urmánczy-emléknap szervezését szeptember 6-án, a báró születésnapján, és szeretnénk egy szobrot is állítani neki a templomkertben.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.