A kilencvenedik életéve felé közeledő író imádott feleségének állított emléket Egyetlenem című könyvében, amely életműve egyfajta összegzéseként is értékelhető.

Elsősorban természetesen szerelmi történet: egy hatvanéves házasság idő szépítette, aranyozta boldog pillanatai, és az eljegyzést megelőző izgalmas események sorakoznak az oldalakon. Olyan időkről mesél a szerző, mikor az egyetemi élet felnőttesebb életformát jelentett: főleg nőként igencsak tudta az ember, hogy miért is vág bele a tanulásba, Márgay Erzsébet pedig – Méhes tanúsága szerint – teljesen tudatosan készült tanári pályájára.

Éppen ilyen tudatosan választ férjet is magának: a rajongó férj udvarlók tucatjait említi, közülük – és itt az elbeszélésen még mindig átsüt a hitetlenkedés boldog izgalma – a szerkesztő Nagy Eleket (későbbi írói nevén Méhes Györgyöt) választja.

Ahogy az író korábbi két műve, a Kolozsvári milliomosok a századforduló Erdélyéről, illetve erdélyi polgárságáról, a Gina pedig a második világháborút megelőző zűrzavaros hazai viszonyokról nyújt képet az olvasónak, az Egyetlenem első része – nyilván sokkal személyesebb hangnemben – a negyvenes évekről mesél. Arról a néhány hónapról, ami a „magyar világból” még visszaköszönt, továbbá az orosz megszállásról, az új hatalom megszilárdulásáról.

A háborús borzalmakról csak érintőlegesen ír a szerző, az eseményeket átszövi, megszépíti a ’44 nyarán kibontakozó hatalmas szerelem. A könyv második felének anekdotikus hangneme – a korrajzok világa után – Méhes György írásainak egy másik vonulatát, a humoros családregényeket idézi fel. Itt úgy jelenik meg a feleség, ahogyan őt már évtizedekkel korábban, a Micsoda társaságból vagy a Kilenc vesszőparipából megismerhettük.

Olyan nő, aki biztos kézzel kormányozza családját, és tapintattal, olykor a többiek gyengéinek kijátszásával éri el, hogy a dolgok zökkenőmentesen haladjanak. Az immár négytagú családról, majd az unokákról szóló tréfás történetek harmonikus, kiegyensúlyozott világról szólnak.

Márgay Erzsébet nem sokban hasonlít a régi idők nagyasszonyaira, akik a hatalmas udvarházban egymaguk tartják kézben a háztartás, a gazdaság és a család gondjait: szűkebb keretek között azonban ő is ugyanazt tette, a munkája mellett igazi otthont teremtett, és mindenben támogatta férjét. Méhes György leírásából tökéletes asszonyt ismerhetünk meg, akinek az intelligenciáját néhány, a kötet végén tőle idézett mondat szemlélteti, egyben relativizálva az addig olvasottakat.

Szerző: R.-Péter István