Kolozsvári magyar színészek is játszanak Marian Crişan harmadik nagyjátékfilmjében, a Horizontban (Orizont), amelyet most forgatnak Ioan Slavici klasszikus novellája, A szerencsemalom (Moara cu noroc) alapján.
2014. november 24., 20:532014. november 24., 20:53
A filmben, amelyet a tervek szerint 2015-ben mutatnak be a mozik, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei – Hatházi András és Bogdán Zsolt – is látható lesz.
A törvény és maffia csapdájában
Hatházi András a novella férfi főszereplőjét, Luciant alakítja, Bogdán Zsolt Lică Sămădăult (a forgatókönyv szerint Kocsis Zoltánt), Lică társa Emilian Oprea, Lucian felesége, Andra pedig Rodica Lazăr lesz.
A filmrendező által írt forgatókönyv megőrzi Slavici novellájának egyes elemeit, ugyanakkor az egyik legaktuálisabb hazai környezetvédelmi probléma, az illegális fakitermelés témáját is érinti.
„Egy új életet kezdő család drámájára összpontosít a történet, amelynek szereplői az Erdélyi-szigethegységbe költöznek, és vendégházat nyitnak. Abban a helyzetben találják magukat, hogy egyik oldalon a törvény emberei, a másikon a fakitermelő maffia ejti őket csapdába. Szabadon adaptáltam Slavici novelláját, amelynek fő elemeit és konfliktusait mintegy új kontextusba helyezi a film” – fejtette ki rendező a Cinemagia.ro-nak.
Úgy fogalmazott, mindig is vonzotta a novella, amelynek helyszíne a szülővárosa, Nagyszalonta közelében található Borosjenő. „Bizonyos tekintetben ugyanarról a földrajzi régióról és ugyanarról a karaktertípusról van szó, amelyet megpróbáltam kiaknázni korábbi filmjeimben, a Morgenben és a Rockerben is” – mutatott rá Marian Crişan.
Mint ismeretes, korábbi alkotása, a román–magyar–francia koprodukcióban készült Morgen – amelynek szintén Hatházi András volt a főszereplője – négy elismerést is kapott a locarnói filmfesztiválon 2010-ben, ezenkívül Hatházi a legjobb férfi szereplő, Marian Crişan pedig a legjobb rendező díjával térhetett haza a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztiválról.
„Az lehetek a filmben, aki vagyok”
„Az igazat megvallva, nem szívesen beszélek folyamatban lévő szerepekről, munkákról. Ilyenkor az ember tele van pozitív feszültséggel, várakozással. Nem tudhatja, hogyan alakulnak a filmezés során a dolgai, mennyire sikerül eggyé válnia a szereppel, hogyan tudja áthidalni a buktatókat” – fejtette ki a Krónika megkeresésére Bogdán Zsolt a Horizontban való szerepléséről, amelyet az Erdélyi-szigethegységben, Kisbányán és Tordán forgatnak.
Mint rámutatott, Lica Sămădău – a forgatókönyv szerint Kocsis Zoltán – szerepét alakítja, a karakter pedig a román irodalom talán egyik legrejtélyesebb, legtitokzatosabb alakja. A színművész azt is elmesélte, hogy tavaly tavasszal kezdtek szereplőket válogatni Bukarestben a Slavici novellájából készülő alkotáshoz.
„Engem is behívtak egy próbafilmezésre. Bár ismertem a rendezőt, és szeretem is korábbi filmjeit, nagy reményeket nem fűztem a dologhoz. Nem fűzhettem, hiszen hamar kiderült, hogy a szereplők ízes erdélyi románsággal fognak megszólalni. Jól beszélek románul, de a tájszólások terén nem mozgok valami otthonosan és a román anyanyelvű kollégák, – érthető módon – ilyenkor mindig »kifogják vitorlámból a szelet«” – fogalmazott.
Hozzáfűzte, ezúttal nem ez történt, ugyanis a forgatókönyvet átírták, s így ő az lehetett, lehet a filmben, aki: románul jól beszélő magyar. „Ilyen bizalom után a tájszólás is jobban megy” – tette hozzá. Mint ismeretes, nem az első eset, hogy Bogdán Zsolt nem „magyarul forgatott” filmben játszik. „Kincses Réka Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című alkotásában egy magyar gyökerű, de magát eltökélten németnek valló, németül beszelő orvost kellett alakítanom nagy örömömre. Nem volt könnyű” – fejtette ki Bogdán Zsolt.
A Horizontot az új román mozi egyik legismertebb operatőre, Oleg Mutu filmezi, a hangmérnök Mihai Bogoş, a jelmeztervező Alma Ungureanu. A film teljes költségvetése 800 ezer euró. A projekt 2012-ben nyert 140 ezer eurós támogatást a román Országos Filmközponttól.
A film producere Bobby Păunescu, Viorel Sergovici, Mihai Dorobanţu és Marian Crişan, három gyártója a Solar IndieJunction, a Mandragora Movies és a Rova Film. A szerencsemalom című novellát korábban Victor Iliu adaptálta filmre 1955-ben, alkotását beválogatták a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!